HTML

Ház-, iroda- és lakásfelújítás

Lakásfelújítás korrekt áron garanciával megbízható szakemberekkel

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Segítsen nekem és másoknak is!

Ha tetszett az oldalam, hasznosnak találja az itt olvasottakat, esetleg van olyan ismerőse, aki épp felújítana, szakembert keres, kérem, ajánlja figyelmébe az oldalamat!

Munkáimból

Kültér:

Beltér:

Tapétázás:

Mázolás:

Gipszkartonfal:

Álmennyezet:

Linkblog

Archívum

Iroda-, ház-, lakásfelújítás megbízható szakemberekkel, garanciával, korrekt áron

2008.07.17. 11:59 FehérIstván

Személyes felmérés és árajánlat készítése után a következő munkálatok elvégzését vállalom elsősorban Budapesten és környékén:

-falfestés (szobafestés)

-tapétázás (üvegszövet, habosított, selyem, hőszigetelő, fűrészporos tapétával, kenhető textiltapétával...)

-mázolás, lazúrozás (ajtók, ablakok, csövek, gardróbszekrények... mázolása)

-hideg-, melegburkolás (csempe, járólap, parketta, padlószőnyeg...)

-gipszkartonozás (gipszkarton-szerelés, válaszfal gipszkartonból, álmennyezet)

-kőműves munkák

-tetőfedés, ácsmunkák

-javítások, tatarozás, generálkivitelezés

Szólj hozzá!

Címkék: főoldal

Keressen fel bizalommal, állok rendelkezésére!

2008.07.17. 11:58 FehérIstván

Fehér István

20/551-2596
70/423-2367

feheristvan@index.hu
 

1 komment

Címkék: elérhetőség

Árak, munkadíjak

2008.07.17. 11:57 FehérIstván

Az itt feltüntetett árak irányárak (középárak), minden esetben személyes felmérés után készítem el a személyreszabott árajánlatot, amely függ többek között a lakás jelenlegi állapotától, az egyedi kívánságoktól, anyagminőségtől...
Vagyis nem leromlott állagú falak esetén lefelé, romosabb állapot esetén felfelé mozdulhatnak az egységárak.
A változó anyagdíjak széles skálán mozoghatnak (burkoló anyagok, lapok ára...), és elsősorban a minőségi jellemzők alapján változnak.
Lehetőség van arra is, hogy csak a munkadíjjal számolunk, ebben az esetben az anyagok beszerzéséről a megbízó gondoskodik.
Ilyenkor garanciát csak az általam jóváhagyott, megfelelő minőségű alapanyagok felhasználása esetén vállalok, hiszen rossz minőségű anyagokkal nehezen lehet tökéletes munkát végezni.

Az árakat ide kattintva nézheti meg: 

 

 

 

(A helyszíni felmérés és az árajánlat-készítés díjmentes)

Szólj hozzá!

Címkék: árak

Referenciaképek

2008.07.17. 11:56 FehérIstván

Munkáimból - a teljesség igénye nélkül 




 

 

Szólj hozzá!

Címkék: képek

Lakásfelújítás előtt

2008.07.17. 11:52 FehérIstván

Lakásfelújítás előtt néhány hasznos gondolat

Nem vagyunk egyformák – ez igaz az ízlésvilágunkra is, ami lakásfelújításkor is megmutatkozik. Van, aki a tapétázott falat kedveli, de van, aki a festett falfelületet részesíti előnyben. Ha a dolgok anyagi oldalát vizsgáljuk, a tapétázás költsége akár duplája is lehet a falfestésnek, ugyanakkor kevesebb piszokkal jár, és ha nem megfelelő a falfelület, az előkészítési folyamatok miatt a festéssel járó munka nagyobb kihívások elé állíthatja az embert. A különféle színű, mintázatú tapétákkal egyszerűen nagy átalakuláson mehet át a szobánk, ugyanakkor saját kezűleg különleges, egyedi mintákat varázsolhatunk a falra. A legfontosabb a jólszervezettség, fontos, hogy tisztában legyünk a munkafolyamatokkal és hogy megfelelő minőségű alapanyagok és szerszámok álljanak a rendelkezésünkre. Ami biztos, hogy ha mi magunk végezzük el a felújítást, jelentős összeget takaríthatunk meg, hiszen ebben az esetben nem számolunk a munkadíjjal, csak az anyagköltséggel, de érdemes végiggondolni azt is, hogy mennyi időnk, energiánk áll rendelkezésre, hogy ennyiből tényleg meg tudjuk-e valósítani elképzeléseinket. Saját munkánk is lehet szép, igényes, sőt, általában egyedi a végeredmény, de azt is kijelenthetjük, hogy egy gyakorlott szakember rövidebb időn belül precízebb munkát végezhet, mint ahogyan azt mi hobbi-módra megoldjuk.


Ha vállalkoznak a nagy feladatra, kérem, engedjék meg, hogy egy kis segítséget nyújtsak az előkészületekhez!

Az egyik legfontosabb dolog, hogy alaposan végig kell gondolnunk, mit is szeretnénk megvalósítani. Ha megvannak a tervek, jöhet a megvalósítás, de mindent csak szép sorjában, hogy megelőzzük a későbbi problémákat. Első lépés a felmérés, először ugyanis fel kell mérnünk a falak jelenlegi állagát és a felületek nagyságát. Harmadik-negyedik festésnél igencsak el kell gondolkodnunk, hogy elbír-e a fal még 2-3 rétegnyi festéket, érdemes a felhalmozódott anyagrétegeket levakarni, ebben az esetben viszont plusz munkafolyamatként megjelenik a glettelés, amivel a falat előkészíthetjük a falfesték számára.
A felületek felmérése is nagyon fontos, hiszen ez alapján tudjuk kiszámolni, hogy mennyi lesz az anyagszükséglet.
A gletteléshez szükséges anyag mennyiségét nehezebb kiszámolni, hiszen nem mindegy, hogy mekkora volumenű javításra szorulnak a falak, a mennyezet. Ha csak kisebb repedések, felületi hibák vannak, jóval kevesebb glettanyagra van szükség, mintha az egész felületet át kell simítani a gurítható falminőség eléréséhez.
Érdemes jó fedőképességű diszperziós falfestéket választani, mert ezek vékony rétegben is jól fednek, illetve a rétegek jól egymáshoz tapadnak. Mennyi kell a falfestékből? A használati útmutatón általában azt adják meg, hogy az adott kiszerelésű termék hány m2 falfelület befedéséhez elegendő, de ne felejtsük el figyelembe venni, hogy a jó fedéshez legalább kettő, de gyakran három rétegben kell felvinni a festéket.
A színezőpasztákkal is hasonló a helyzet, ott hígítási arányt adnak meg, a kívánt árnyalat eléréséhez a felhasználandó festék mennyisége alapján %-osan számíthatjuk ki, mennyit kell felhasználnunk.
Ezek természetesen csak a legalapvetőbb anyagok, a lehetőségeink ettől sokkal szélesebb skálán mozognak, hiszen nem kell beérnünk a simára csiszolt egyszínű fallal. Vehetünk akár fűrészporos falfestéket, szemcsés adalékanyagokkal dúsított vékony vakolatot készíthetünk, különböző technikákkal strukturált falfelületeket hozhatunk létre, és természetesen műanyag díszlécekkel, rozettákkal, stukkókkal, fali díszítőelemek felragasztásával még egyedibbé varázsolhatjuk a falakat.
Mindehhez viszont meg kell ismernünk ezeket az anyagokat, és persze az áraikat is, hogy miután teljesen megterveztük, hogy mit, hova, hogyan, és a pontos méretek is megvannak, ki tudjuk számolni a költségeket is. Érdemes körülnézni, hogy melyik üzletben mennyiért lehet megvenni a különböző anyagokat, mivel nagyon eltérő árak tapasztalhatók, és sokszor olcsóbbra jön ki, ha több helyről szerezzük be, és nem egy nagy festékszaküzletben vásároljuk meg a szükséges anyagokat.
Mindez azonban nem elég a jó minőségű munkához, megfelelő szerszámokra is szükség lesz: a falfelület előkészítéséhez acélspatulákra, glettsimító lapra/vasra, szükség esetén keverőedényre, valamint a sima falfelület eléréséhez csiszolópapírra. Nélkülözhetetlen a megfelelő festőhenger (teddy-henger) lehúzóráccsal, esetleg lapecsetkészlet, valamint néhány vödör, főleg, ha a festéket hígítani, színezni kell. A mennyezet eléréséhez szükségünk lehet egy megfelelő méretű létrára is, de ha nem túl nagy a belmagasság, teleszkópos nyélre erősített festőhengerrel helyettesíthetjük.

A festésnek csak akkor álljunk neki, ha minden szükséges eszköz a rendelkezésünkre áll, hiszen kapkodáshoz vezethet, ha munka közben akarunk még ezt-azt beszerezni.
 

1 komment

Címkék: lakásfelújítás

A tapéta leszedése

2008.07.17. 11:51 FehérIstván

A tapéta leszedése


A tapéta legalább olyan kedvelt falburkolat, mint a hagyományos falfestés. Van aki erre esküszik, van aki a másikra. Az igazság az, hogy mindegyiknek vannak előnyei és hátrányai. A tapétázás tagadhatatlan előnye, hogy közel sem jár olyan piszokkal mint a falfestés, a papírtekercsekből levágott darabok könnyen a falra ragaszthatók, így az egész munkával igen gyorsan ekészülhetünk. A mintás tapéták pedig sokkal mutatósabbak, mint az egyszínű falak, s még az apróbb falhibákat is jótékonyan eltüntetik. Ennek azonban ára van, ugyanis a tapéták nem éppen olcsók.

A munkát szakemberrel is elvégeztethetjük, ám ezzel jelentősen megnőnek a költségeink. Ezért is vállalkoznak otthonuk kitapétázására sokan saját maguk, ekkor a mesterre sem kell várni, és csak anyagárba kerül az újratapétázás. E munkának azonban számos rejtett buktatója van, s ha nem körültekintően dolgozunk, akkor megtakarítás helyett újabb kiadásba verjük magunkat.
Mint mindenhez, úgy a tapétázáshoz is megfelelő alap szükséges. Ehhez természetesen a falak állapotát kell alaposan megvizsgálnunk. Szerencsés esetben a már előzőleg tapétázott falra is ráragaszthatjuk az új tapétát, ám csak akkor, ha az könnyű, sima papírtapéta volt, sehol nem vált fel, jelentősen nem sérült, s hólyagosodást sem tapasztalunk sehol. Ha a falakat már két réteg tapéta fedi, a szép felület érdekében ajánlatos ezektől megszabadulnunk. Hasonló a helyzet a dombornyomású vagy műanyag bevonatú tapétaburkolat esetében is, függetlenül attól, hogy csak egy rétegben fedi a falakat.

A tapétát azonban könynyebb a falra ragasztani, mint onnan leszedni. A könnyű papírtapétákat még viszonylag könnyen leáztathatjuk, ám a testesebb, műanyag bevonatúakkal igencsak meggyűlhet a bajunk. Az utóbbi időben divatossá vált rusztikus hatású durva, rostos, többször átfestett tapéták leszedése sem tartozik a könnyű feladatok közé. Ezek ugyanis alig, vagy egyáltalán nem engedik át anyagukon a vizet, és így csak nehezen áztathatók le.
Az ilyen tapéták felületét előbb sűrű perforálással, vagy bevagdosással kell a leáztatásra alkalmassá tenni. E célra különböző szerszámokat használhatunk, pl. cserélhető pengéjű marok kést, ezek pengéjéből saját kezűleg összeállított irdalót, ék alakúra köszörült fogú, kiselejtezett húsvillát stb.

Más országokban e feladatra ügyes célszerszámokat használnak, mint pl. lyuggatóhengert vagy csillagkerekes "tapétatigrist", amelyek forgó korongjaival könnyen és gyorsan átlyukasztható – kellő sűrűséggel – a régi tapéta.
Ejtsünk néhány szót a máshol már jól bevált, nálunk még alig ismert gőzölős tapétaleszedőkről is. Az ügyes szerkezet gőzfejlesztő tartályból, hosszú, hajlékony tömlőből és egy viszonylag nagy felületű, gőzölő talpból – pajzs – áll. A pajzsot röviden a falnak nyomva a talpból kiáramló gőz nagyon hatásosan leáztatja a legvastagabb tapétát is, ám a padló száraz marad. Ekkor a tapéta már könnyen lehúzható a falról. Ha ez kézzel nem menne, spatulyával "rásegítve" már biztos a siker még műanyag tapéták esetében is. Szűk helyen a sugárfúvófej tiszta munkát végez az ablakkeret alatt, vagy a fűtőtestek mögött. Gőzölős tapétaleszedőt pl. a Bosch is gyárt, már nálunk is kapható.

Az öreg tapétarétegek eltávolítására érdemesebb olcsóbb, bár tagadhatatlanul fáradságosabb megoldást alkalmazni, ha takarékoskodni akarunk. Ennek legegyszerűbb módja a falak forró vizes "átfestése", azaz korongecsettel vagy sűrű szőrű kefével történő benedvesítése. Ezt szakaszonként érdemes megejteni, s ha kellően felázott már a tapéta, még azon melegében spatulyával alányúlva fejtsük le a falról. Spatulya helyett használhatunk ún. görgős hántolót is, amely szinte kizárja, hogy megsértsük vele a falat. Szerencsés esetben előfordulhat, hogy a jól feláztatott tapétát egyben lehúzhatjuk a falról. A felső részen kezdjük a leválasztást – mert itt könnyebben hozzáférünk –, és ha egybefüggően sikerül a leválasztás, akkor ferdén húzzuk a tapétát, miközben növénypermetezőből forró vízes nedvesítéssel segítsük elő leválását a falról. A munkát széles spatulyával folytassuk, ha ez nem mindenhol sikerül. A nehezebben engedő részeken ne sajnáljuk a forró vizet. Előbb-utóbb a makacs felületekről is maradék nélkül eltávolíthatjuk a régi tapéta maradványait. A mennyezetről sokkal fárasztóbb leszedni a régi tapétát, hiszen a fejünk felett és a létra tetején állva kell dolgoznunk. Ezért ha a régi réteg hibátlan, csak elszennyeződött, akkor meggondolandó, hogy leszedjük-e? Ha megtartása mellett döntünk, akkor az egymásra ragasztott széleket éles spatulyával vágjuk le, majd gipsszel simítsuk el nyomtalanul. Ezt természetesen az oldalfalakon is el kell végeznünk, ha alapként használjuk fel a régi tapétát. A háromrétegű, hazai Grabetta Luxor, Brill vagy a GÉTA CENTER által forgalmazott német, habtapétáknak csak a habmintás-, papírhátoldal felső rétegét kell eltávolítani; mégpedig alulról felfelé húzva. Ha sérül az alátétpapít, teljesen le kell szedni azt is.

A régi tapéta eltávolítása után következhet a felületi hibák kijavítása. A spatulya és más kaparóvasak még a legkörültekintőbb munka mellett is okozhatnak felületi hibákat. A vasak sarkainak nyomát, továbbá a különféle szegek és akasztóhorgok helyét is ajánlatos gipsszel eltüntetni. A mélyedések kikenése után következhet a javított részek szintbecsiszolása és az egész felület finom átcsiszolása. Még véletlenül se maradjon a falon maradék tapéta vagy szemcsés rész, ami a felragasztandó tapétán "átüthet", felületi hibákat okozhat. Az egyenetlenségek felderítésében jó segítség egy erős elemlámpa, melynek surló fénye a falhibákat árnyékfoltokkal jeleníti meg.
A falat a továbbiakban annak megfelelően kell előkészítenünk, hogy milyen tapétát kívánunk majd felragasztani. A könnyű papírtapéták általában nem jelentenek komolyabb igénybevételt a falak, ill. a vakolat számára, ezért a sima felületen kívül csak ragasztóval kell lehengerelni a leporolt falat. A középnehéz- és nehéz tapétához már szilárd alap szükséges.

A kiglettelt, ragasztóval alapozott falra már makulatúrát is kell ragasztani. Ennek illesztéseit gipszeléssel kell eltüntetnünk. Az esetleges épületmozgásból eredő falrepedésekre – kigipszelés után – 50 mm széles vászoncsíkot kell ragasztani.
Ilyen vászonszegélyt kell a felső szegélynél is felragasztani, hogy száradáskor megakadályozza a tapéta felválását. Ha a falat megfelelően előkészítjük, ezzel megfelelő alapot teremtünk az igényes és szép új falfelület kialakításához. Nem érdemes tessék-lássék munkát végezni, mert az a későbbiek folyamán megbosszulja magát.

Szólj hozzá!

Címkék: tapétázás

Tapétázás

2008.07.17. 11:50 FehérIstván

Tapétázás

A tapéta már kezdettől fogva követte a mindenkori divatirányzatokat, s így van ez ma is. A választék szinte már bizonytalanítóan bőséges, ami egyáltalán nem könnyíti meg a számunkra megfelelő falkárpit kiválasztását.

Ezért inkább a tapétával szemben támasztott igényeink alapján szűkítsük a kört, majd ezekből válasszuk ki a megfelelő mintájú, struktúráltságú és színű anyagot. A nagyon hasonló, de különféle gyártmányúak közül talán már nem lesz nehéz kiválasztani a kedvünkre valót. A mennyiség kiszámítása nem nehéz, hiszen a tekercsek általában 10 m hoszszúak, szélességük pedig 45-53 cm közötti, és a helyiség tapétázandó felületeinek ismeretében gyorsan kiszámítható a szükséges tekercsek száma.
A tapéta kiválasztásakor nem árt tudni annak jellemzőit. Ezekről a tekercseken található kis piktogramok alapján informálódhatunk. Az egyezményes jelek elárulják, hogy a tapéta felülete vízálló, mosható, illetve dörzsálló-e. Színtartóssága sem lényegtelen, továbbá arra is utalnak a piktogramok, hogy a ragasztóanyagot a falra is fel kell-e kenni vagy csak a tapétára. Többnyire a tapéta eltávolításának a módját is közli velünk a piktogram. Ezek a kis szimbolikus jelek tehát nagyon hasznosak, csak az értelmezésüket kell megtanulni, ami az ábra alapján nem is nehéz. A hazai gyártású Grabetta-Keszta termékek több száz mintájú és színárnyalatú fajtáján túlmenően még számtalan külföldi termék is megvásárolható. Ezért is hasznos a leggyakoribb tapétafajták rövid bemutatása felhasználásuk előtt.

Apapírtapéták a legáltalánosabban elterjedt falkárpitok. Sima falra közvetlenül felragaszthatók, színtartók, de nem moshatók, dörzsállóságuk gyenge. Mintázatuk, színárnyalatuk igen változatos, s újabban már dombornyomással is készülnek. Könnyen felragaszthatók a falra, de felületük tisztítása körülményes, ezért gyakrabban kell felújítani, mint a mosható tapétákkal burkolt falakat. Makulatúra nélkül is felragaszthatók.
A rauhfaser – fűrészporos – tapéták az előzőhöz hasonló tulajdonságúak, rostos töltőanyaguk miatt felületük rücskös, rusztikus hatásúak, s diszperziós falfestékkel utánfesthetők. Így egyedi felületek kialakítására ad módot. Az utánfestés által a tapéta dörzsállósága, tisztíthatósága némileg javul, de dupla munkával – tapétázás, festés – jár a felrakás, s ajánlatos makulatúrára ragasztani. Ez egyébként a többi tapétafajtára is ajánlott, ha el kívánjuk kerülni a későbbi szélfelválásokat, s egyéb kellemetlen kárpithibákat
A kompakt-vinyl vagy a hazai gyártású flat-vinyl tapéták egyrétegű alappapíron előkent, teljes felületükön műanyag réteggel bevont középnehéz anyagok. Nagyon dekoratív, többszínű, mosásálló falkárpitok készíthetők az ilyen tapétákkal, de ajánlatos felragasztás előtt a falra makulatúrát is ragasztani.
A habtapéták korszerű, enyhén szigetelő és portaszító tulajdonságúak. Az ilyen tapétákból készült falburkolatok tartósak, a mintától függően vízállóak, illetve lemoshatók. Általában az eltávolításuk is nagyon könnyű, mert a kettős papírréteg miatt letéphető az alappapírról, ezért alaptapéta sem szükséges alájuk. Mintázatuk, textúrájuk és színezésük változatossága fokozza az ilyen kárpitok vizuális hatását.
A relieftapéták egy oldalukon impregnált, hosszú szálú műrostokkal kevert alaphordozójú, rendkívül erős anyagú szitanyomott falkárpitok. Tartósan fedik le a repedéseket és stabilizálják az alapokat. E tapéták némelyike átfesthető, más változatai azonban ezt nem igénylik. Használatuknál a ragasztót a falra kell kenni, s a tapétaszalagokat szárazon kell a falra nyomni. Eltávolítása könnyű, szárazon is letéphető.

A struktur-profil tapéták kettős papíralapra szitanyomott, különleges habalapú falkárpitok, amelyek egyszerűbb fajtái vakolat vagy rauhfazer-, illetve textil hatását keltőek. Értékesebb, többszínű változatai is kaphatók, melyek néha csillámszerű granulátummal bevontak. Nagyon tartós kárpitanyagok, gondos előkészítést és igényes fektetést igényelnek.
A bordűr-tapéták az igényesebb, kombinált tapétákból készített burkolatok ideális kiegészítői. Anyaguk, mintázatuk, színárnyalatuk általában a különféle tapétasorozatokhoz illeszkedő. A bordűr-tapétákat általában közvetlenül a falra kell ragasztani, de papírtapétákra közvetlenül is felragaszthatók.
Ezen kívül létezik még számos speciális, többé-kevésbé ismert falkárpit, pl. a hőszigetelő alap-, a textil-, velúr-, a fémhatású-, az üvegszálas- vagy a kenhető tapéta is. Ezekről most csupán annyit, hogy csak egyedi esetekben célszerű alkalmaznunk, amikor a helyi körülmények – pl. utólagos hőszigetelés, fokozott igénybevétel vagy különleges felületek kialakítása – ezt indokolttá, illetve szükségessé teszik. Ilyen esetekben azonban mindenkor kérjük ki szakember véleményét, nehogy felesleges kiadásba verjük magunkat.

Tapétázáskor többnyire mindenki az egyszerűbb megoldást választja, fehér menynyezet, mintás, színes oldalfalak padlótól a mennyezetig. Ez azonban csak akkor kézenfekvő, ha kevés a szabadon maradó falfelület. A kevés bútorral berendezett, nagy szabad falfelületű helyiségben érdemesebb változatosabb megoldást alkalmazni. Jó ízléssel a különféle struktúráltságú és színárnyalatú tapéták kombinálásával nagyon dekoratív és érdekes falburkolatot alakíthatunk ki, amivel esetenként – látszólag – még a helyiség kellemetlen adottságait is korrigálhatjuk. Ez természetesen több és főként igényesebb munkával jár, hiszen a különböző mintázatú anyaggal burkolt felületek helyét pontosan kell kijelölni, a tapétacsíkok kiszabását, felragasztását pedig ennek megfelelően a szokásosnál gondosabban kell elvégezni. A mennyezetnek sem kell feltétlenül sima, fehér felületűnek lennie, nagyon mutatós a dombornyomott tapétával borított. A boltíves terek is tapétázhatók, csak ismerni kell az ehhez szükséges fogásokat. A munka szinte alig jár piszokkal, s a megfelelő előkészítést követően szapora is.

A tapéta felragasztásához szerszámok is kellenek. Nem feltétlenül olyan komplett készlet, mint az képünkön látható, szerényebb eszköztár is megfelelő: egy széles ecset a ragasztó felkenéséhez, tapétázó kefe az anyag lesimításához, olló, éles kés a le- és beszabásokhoz, függőón, ceruza és mérőszalag a jelölésekhez és simítóhenger a szélek lepréseléséhez. A még szükséges vödör és létra általában minden háztartásban megtalálható, tapétakenő asztalként – jobb híján – a csomagolópapírral lefedett padló is megteszi. A mennyezet tapétázásához még egy kitisztított partvis is szükséges, amivel a tapétacsíkot a magasba emelhetjük.
Ha a tapétatekercsek és a szerszámok is megvannak, no meg a falat is előkészítettük az új tapéta "fogadására", lássunk munkához. Készítsük el a tapétához megfelelő korszerű, pl. a Henkel Metylan ragasztóinak valamelyikét. Egy műanyag vödörben keverjük el jól megfelelő mennyiségű vízzel, majd hagyjuk "pihenni", hogy csomómentesre ázzon. Melegebb időben fóliával letakarva gátoljuk meg a víz fokozott elpárolgását. A sűrű ragasztóval ugyanis nehéz bánni.

A tapétázás alapvető fázisai egyszerűek. A tapétacsíkokat előbb a fal magasságának a méretére kell vágnunk, a ráhagyás leszabott csíkonként 10 cm legyen. Egyszerre több darabot vágjunk le, s számozzuk is be, hogy gyorsabban haladhassunk, s az esetleg különböző gyártásból való tekercsekről leszabott darabok se keveredhessenek össze. Azt is vegyük figyelembe, hogy némelyik tapétát váltakozó irányba kell felrakni, hogy az esetleg előforduló árnyalati eltérések minimálisak legyenek. Erre a körülményre piktogram is figyelmeztet. A csíkok hátoldalára egyenletesen kenjük fel a ragasztót, e művelethez használhatunk habszivacs hengert is. A bekent tapéta darabokat lágyan, ragasztós oldalukkal hajtsuk össze, s 10 percig pihentessük. Papírtapéták esetében erre 5 percnyi idő is elegendő. Közben a falakon függőón mellett jelöljük be a vezetővonalakat. A falak éle, sarka ugyanis ritkán pontosan függőleges. Az ajtók, ablakok felett ajánlatos a falat is bekenni ragasztóval. Habtapéták esetében a falra is hengereljünk egyenletesen ragasztót. A hajtogatott tapétacsíkot kis idő elteltével fokozatosan, pontosan a bejelölt függőleges vonalra illesztve simítsuk a falra. Az esetleges légbuborékokat középről a szélek felé szivacshengerrel vagy kefével, felülről lefelé haladva préseljük ki. A következő csíkot a mintákat és az éleket egymás mellé illesztve nyomjuk a falra. Az alul-felül felesleges részeket éles késsel fémvonalzó mellett vágjuk le.

A szorosan egymás mellett levő éleket hengerrel préseljük a falra. Habtapéták esetében ilyenkor az anyag szélei lelapulnak, de később visszaáll eredeti állapotuk. Ha a tapétánk illesztés-mentes azaz az élek nem pontosan illenek egymás mellé – erre egyébként a tekercsek piktogramja is figyelmeztetnek –, akkor az utóbb felragasztott csíkot kb. 10 mm-es átfedéssel helyezzük a másik csík szélére. A mintákat nagyon pontos egymásra helyezés közben igazítsuk be, majd mind a két anyagot éles késsel vágjuk át. E műveletet hosszú acélszalag vonalzóval a legkönnyebb elvégezni. A felesleges részeket távolítsuk el, a széleket pedig hengereljük le. A tapéta felületére került szennyeződéseket még frissiben, nedves ruhával, kíméletesen töröljük le, a frissen felrakott falkárpitot pedig hagyjuk lassan kiszáradni. Ablakot ne nyissunk, huzatot ne csináljunk, mert a falak gyors és egyenetlen száradása komplikációkat okozhat.
A dolog egyszerű, de csak látszólag. Tagoltabb falon, a sarkokon, s még jó néhány kényes részen igencsak trükkösen kell a tapétadarabokat felragasztanunk, különben itt-ott felválnak a szélek. Ezeket a fogásokat következő számunkban ismertetjük.
 

Szólj hozzá!

Címkék: tapétázás

Tapétázás

2008.07.17. 11:50 FehérIstván

Tapétázás 2.

A legtöbb ismertető szórólap szerint igen könnyű feladat a tapétázás. Szó se róla, egyáltalán nem mondható nehéz fizikai munkának, bár a létrázást ez esetben sem mellőzhetjük, s ez bizony elég fárasztó. A feladat nehézsége inkább abban rejlik, hogy akad néhány kellemetlen helyzet pl. a sarkok, vagy az ablakmélyedések lefedése közben, ahol egyszerre elbizonytalanodunk. Most hogyan tovább? Attól is félünk, hogy a széleken felválhat a tapétacsíkok széle, s e hibákat utólag már csak nehezen tudjuk kijavítani. A megoldások azonban általában egyszerűek, könnyen elsajátíthatók, s az alábbi tanácsaink alapján még abszolút kezdők is bátran neki láthatnak lakásuk kitapétázásának.

Előtte azonban foglalkozzunk még kicsit a tapétázáshoz használatos ragasztókkal. Mint azt már előző számunkban említettük, csak korszerű ragasztót érdemes használnunk. A csiriz, sőt még a sokak által favorizált CMC ragasztót is jobb, ha elfeledjük. Vannak ezeknél sokkal jobbak, akár fél órán belül használatra kész ragasztók is. Sőt, a Metylan Instant speciális tapétaragasztó már 3 perc alatt felhasználható. Az viszont fontos, hogy az adott tapétafajtához a gyártó milyen ragasztót ajánl, mert azt mindenképpen ajánlatos megszívlelnünk. A Henkel tapétaragasztói pl. közismertek, minden háztartási-, festék- és tapétaboltban megvásárolhatók, s közülük könnyű kiválasztani a megfelelőt. E termékcsaládba nemcsak ragasztók, hanem belsőtéri simítóanyag és tapétaleoldó koncentrátum, sőt még tubusos szélragasztó is tartozik.
Ezekeknek a ragasztóknak néhány fontosabb adatát táblázatba foglaltuk. Ez azonban csak előtájékoztatás jellegű, vásárlás előtt az adott termékismertetőt mindenképpen ajánlatos alaposabban áttanulmányoznunk. E tapétázó szerek könnyen kezelhetők, gyorsan bevethetők, de csak a gyártó által megadott célra, és a termékismertetőkben meghatározott körülmények között használhatók kiváló eredménnyel.
Itt kívánjuk újból megemlíteni azt is, hogy a divatos bordűr tapéták alkalmazásával igen változatos és igényes falkárpitokat alakíthatunk ki, feltéve, ha már jó előre megterveztünk mindent. E felületmegosztó, tagoló tapétacsíkoknak ugyanis többé-kevésbé meghatározott helyük van a falon. Az alsót általában csípőmagasságban, a felsőket pedig a mennyezet alatt kb.10-30 cm között szokás a falra ragasztani. A helyüket azonban vízszintmérővel beállítva még ezt megelőzően kell a falra jelölni. Erre a legalkalmasabb a porfestéken áthúzott, s a falon kifeszített csapó zsinór, amelyet a faltól kissé elemelve, majd elengedve kijelöli a hosszú, egyenes vonalakat. A kijelölt sávok közötti felületeket nagyon pontosan beszabott tapétacsíkokkal kell lefedni, majd ezt követően lehet csak a bordűröket a helyükre ragasztani. A bordűrök azonos tapétaburkolatnál, különböző színtónusú variációk esetében is attraktív hatásúak, feltéve ha jó ízléssel választottuk meg az anyagok színét, mintáját, s a tapétázást is gondosan végezzük el.
A tapétázás, mint már említettük addig nem nehéz feladat, míg hozzá nem fogunk. Sokaknak már az is nehézséget okoz, hogy a ragasztót egyenletesen, se túl vastagon, se túl vékonyan a tapéta hátára kenjék. Ezen a nehézségen egy közepes méretű festőhenger könnyen átsegít bennünket, ha ezzel a ragasztót előbb keresztbe, majd hosszába hengerelve visszük fel a tapéták hátoldalára. A már bekent részt mindig hajtogassuk össze, hogy ne foglaljon helyet a pihentetés ideje alatt. Közben ügyeljünk arra, hogy a tapéta színoldalára ne kerüljön ragasztó, s a csíkok összehajtogatásakor csak a ragasztós oldalak érintkezzenek egymással. A pihentetés ideje alatt a ragasztó felpuhítja a kárpitanyagokat, ami megkönnyíti a beigazításukat, elsimításukat.
A tapétázást mindig a mennyezettel, s az ablaktól kiindulva kezdjük el. Az első, már felázott csíkot az ablak elé simítsuk fel. Ezt a munkát érdemes párban végezni, így könnyebb a tapétadarabok mennyezetre simítása és egymás mellé illesztése. Ha a mennyezettapéta az oldalfalakra is lefut, akkor az első sáv felragasztásakor a sarkoknál 45 fokban vágjuk be az anyagot, majd beillesztés, sarokba igazítás után az oldalfalak felé simítva haladjunk az oldalfalak felé. A sarkokban csak e részek falra nyomása után vágjuk pontosan össze az egymásra került kárpitszéleket. A tapéta anyagát jól nyomjuk a mennyezet és az oldalfalak alkotta sarkokba. Ha ez félkörívesen lekerekített, előbb lazán nyomkodjuk a felületére, simítsuk le, s csak ezt követően nyomjuk a tapéta szélét az oldalfal síkjára.
A mennyezettapéta sávjainak az oldalfalakra futtatott végeit éles, laposan tartott késsel, vonalzó éle mentén, vagy hosszú pengéjű ollóval vágjuk mindig egyenesre. Ez utóbbi esetben a vágás helyét tompa élű késsel a vízszintes kitűző vonalhoz igazodva, vonalzó mentén jelöljük át a tapéta csíkra. A tapétasávok szélét mindig alaposan hengereljük le. Ezzel ugyanis egyrészt ragasztót préselünk a szélek közé, másrészt a fellágyult burkolóanyagot csak így tudjuk tökéletesen a falra préselni. Az esetlegesen szétkent ragasztót azonnal nedves ruhával töröljük le. Természetesen ezt csak az esetleges légbuborékok oldalra történő kisimítása után érdemes megtenni. Ha már a mennyezetet letapétáztuk, alája – az oldalfalakra – felragaszthatjuk a felső bordűrt. Gyakorlatlanságunk miatt előfordulhat, hogy a vízszintes illesztési vonal nem sikeredik pontosra, ezt a falra ragasztott bordűr tapéta felső éle mentén után vágva korrigálhatjuk. A szalagtapéta alá került felesleges anyagot azonban sürgősen távolítsuk el. A bordűr tapétát egyébként a szokásos módon, ragasztózását követően összehajtogatva pihentessük, majd fokozatosan, a bejelölt illesztő vonalra igazítva simítsuk le. Ajtótokok mentén függőlegesen is felfuttathatjuk, de ebben az esetben 45 fokban vágjuk össze a szalagok végeit. A minták azonban átlósan feleződve folytatódjanak. Az ajtótokok élére semmiképpen ne simítsuk fel a bordűr tapéták szélét. Ha előzőleg ívesen töltöttük fel a hézagot, inkább mellőzzük a tokot felül körbe szegő díszítést, mert a toklécek élére ragasztott szélek végeredményben eltűnnek, s ezt hibaként fogjuk érzékelni a kész kárpiton, amit jobb megelőzni.
Az oldalfalak tapétázását lehetőleg az ablak mellől kiindulva kezdjük el. Illesztési élek sarkokra, élekre soha ne essenek, inkább előtte, vagy utána egy átfedéssel felsimított tapéta csík összevágásával szüntessük meg a kritikus helyekre eső illesztési vonalakat. Nagyon fontos, hogy az élek épek, egyenesek, a belső sarkok felülete pedig sík legyen, különben a tapétát nehéz lesz légbuborék mentesen felragasztani s később fel is hólyagosodhat a sarkokban. Az ilyen falhibákat a tapéták nem tüntetik el, sőt esetenként pl. csorba éleknél még ki is emelik. Ezen túlmenően még illesztési nehézségeket is okozhatnak. Utólag már elég nehéz kijavítani az ilyen falhibákat, ám ha nagyon szembeszökő kárpithibákat okoznak, feltétlenül gipsszel javítsuk ki még akkor is, ha ez jelentősen hátráltatja a munkánkat.
Az ajtótokok nem okoznak különösebb nehézséget. A tapétacsíkból előbb nagyolva vágjuk ki a felesleges részt, majd a toklécek élére nyomott tapéta felesleges részét vonalzó, vagy lemezszalag éle mentén laposszögben tartott éles késsel vágjuk le.
Az oldalfalak általában sík felületűek, de akadhatnak rajtuk különféle kiemelkedő gerendák, oszlopok stb. E részek megkeseríthetik a dolgunkat, gondos munkával azonban ezek sem okozhatnak problémát. A kiugró falrészek tapétázásakor oldalról oldalra haladva ragasszuk fel a kárpitanyagot. Szerencsére a ragasztó által feláztatott tapétacsíkok eléggé felpuhulnak, s így ha nem is könnyen, de a viszonylag kis felületű részek is jól letapétázhatók. Más a helyzet, ha a fal síkjából kiemelkedő dobozokat, szerelvényeket kell "körbetapétáznunk". Ezeket felülről közelítsük meg, majd a felső kontúr vonaluk mentén vágjuk be a tapétát. A méretüknek megfelelő lyukat két oldalukhoz illesztett vonalzó mentén végzett bemetszéssel szabjuk ki. A felesleges anyagot a kiálló tárgy alsó éle mentén, vagy kontúrjához igazodva vágjuk le.
Kapcsolók, dugaszoló aljzatok esetében is így járjunk el, kivéve ha ezek fedele levehető. Ilyenkor ugyanis a burkolatuknál kisebb nyílás is elégséges a számukra, amit akár ollóval is kivághatunk. Mindig arra törekedjünk, hogy pontosan határoljuk be a nyílások helyét, s csak kellő méretű nyílást vágjunk a tapétába. A nyílások szeleit pedig mindenkor nagyon alaposan lepréselve hengereljük a falra.
Vannak esetek, amikor fűtés-, vagy a gáz vezetékek mögött, a tartóbilincseiket kihagyva kell alájuk tapétáznunk. Ilyenkor előbb a bilincsig ragasszuk fel a tapétát, majd a bilincs vonalában hasítsuk fel az alsó részt. Közvetlenül a bilincs mellett ollóval vágjunk ki 1 cm szélesen egy 2-3 cm hosszú lyukat. A tapétacsík "szárait" ezt követően beigazítva, a cső alá bujtatva, a hasítás széleit összeillesztve már könnyen a falra ragaszthatjuk a kárpitanyagot.
A boltívek tapétázása sem okozhat különösebb nehézséget, ha nem kapkodjuk el a dolgot. Az íves nyílás éléig tapétázzuk le az oldalfalat, s a felesleges anyagot 2 cm-nyi ráhagyással vágjuk le. A szegélyt vagdossuk be a nyílás éléig, majd a boltív belső oldalára hajtva hengereljük le alaposan. A szegélyt késsel vágjuk 5-10 mm szélességűre, majd a másik oldalról is végezzük el ezt a műveletsort. A boltív belső felületét végül egy pontosan méretre szabott tapétacsík felragasztásával fedjük le teljesen. A szabályosan ismétlődő mintázatú kárpitoknál azonban az esetleges mintaelcsúszásokra tekintettel ajánlatos más, pl. csak anyagában mintázott tapétával, esetleg bordűr tapétával szegve felragasztanunk.
Végül ejtsünk néhány szót a tapétavégek leszabásáról is. Ezt mindenkor egy hosszú, lehetőleg acélvonalzó éle mentén éles késsel végezzük el. A késsel mindig lapos szögben vágjunk, hogy elkerüljük a tapéta beszakadását. Ez főként papírtapétáknál szokott előfordulni, ha nem elég éles a kés. A vonalzót mindig a már felragasztott és egyenesre vágott tapéta élek mellé fektessük. A hosszú vonalzókkal nehéz bánni, a rövidebbekkel viszont könnyű "eltévedni". Illesztéseknél a kis eltérések is szemet szúrnak, ezért inkább a 70 cm hosszúságú vonalzókat használjuk. Ha a hátoldalukra vékony gumicsíkot ragasztunk, akkor leszorítva sem mozdulhatnak el, s egy mozdulattal egyenesre vághatjuk a tapéták végeit. Ollót is használhatunk, de csak hosszúpengéjűt, s főként alul, a padlószegélylécekhez történő beszabásoknál, ahol nem olyan fontos a szélek egyenessége. Ha a lécek alá tudjuk nyomni a tapétaszéleket, akkor természetesen 5-10 mm-es ráhagyással szabjuk le a csíkok végét, s ezt követően a tapéták végét spatula élével, vagy kés fokával nyomkodjuk a léc és a fal közötti résbe.

Szólj hozzá!

Címkék: tapétázás

Mázolási munkák lakásfelújításkor

2008.07.17. 11:49 FehérIstván

Mázolási munkák lakásfelújításkor

Előkészületek
Otthonunk felújításának lényeges része a mázolt felületek felfrissítése, átvonása. Ez sem kisebb feladat, mint a falak lefestése, a munkát azonban jelentõsen megkönnyíti, hogy nem alapfeltétel a folyamatos tevékenység, részletekben is elvégezhetõ. Ez persze azzal a veszéllyel jár, hogy így meg túlságosan hosszú ideig tart, könnyû belefáradni, elodázni a nem szem elõtt levõ részek újramázolását. Aki esetleg visszaretten e nagy munkától, szakemberre is bízhatja, ám ehhez sok pénz kell, és a felfordulás talán még nagyobb lesz, mintha magunk mázolnánk. Egy szó, mint száz, a takarékos ezermesterkedõknek ezt a nagyvolumenû munkát sem érdemes másra bízniuk. Ügyes fogásokkal, néhány új vagy kevésbé új szerszámmal és jól kiválasztott festékekkel, ha nem is gyorsan, de jó minõségben magunk mögött tudhatjuk ezt a jelentõs munkát. Jutalomként pedig csak az anyagköltséget kell kifizetnünk, a munkadíjat így más kiadások fedezésére fordíthatjuk.

Állag- és felületfelmérés
Mint minden, amit gyakorta használunk, a mázolt felületek is különbözõen használódnak el. Leginkább az éleken verõdik le a festék, nagy felületeken ritkán adódik jelentõs felületi hiba, amit tapaszolással ne lehetne eltüntetni. A külsõ ablakok azonban a mázolási munkáknak neuralgikus részét képezik, különösen a régi, erõsen kiszáradt, esetenként málló felületû ablakkeretekre igaz ez. Azután vannak ajtók, amelyeken már majdnem olyan vastag a festék, mint maga a faanyag. Sõt, azt sem tudhatjuk biztosan, hogy a vastag máz alatt mi rejtõzik. A filungos, azaz táblás öreg ajtóknál gyakori a táblák elhasadása, még inkább összeszáradása miatt a hornyolás mentén való hézagosodása. Megannyi hiba és kérdõjel, amire bizony magunknak kell megfelelnünk, esetleg szakembertõl tanácsot kérni.
A jó állagfelmérés azért is fontos, hogy elõre tudjuk, mi vár ránk, és a különlegesebb megoldásokhoz milyen anyagokra, eszközökre lesz majd szükségünk, a talányosabb problémákat illetõen pedig tanácsot kérhessünk.
A felületek felmérése sem lényegtelen, mert ez határozza meg, hogy mennyi festékre, hígítóra, és egyéb szerszámra lesz majd szükségünk. Nem árt kissé alaposabban számolnunk, mert a megmaradó festék nem olcsó, és szinte biztos, hogy kárba vész. Ezért elõbb a teljes mázolandó felületet számoljuk ki egy ajtónál, ablaknál vagy ajtótoknál, de ne feledjük, hogy mindegyiknek van vastagsága, és a felületbe ezt is számoljuk bele.
Minden mázoláskor - persze festékfajtától függõen - három réteggel számoljunk. Egy alapozó, továbbá egy közbensõ és végül egy fedõmázolás ad kellõ védelmet a bevont felületeknek. A két utóbbihoz általában ún. zománcfestéket szokás használni, ezért ebbõl a teljes felület kétszeresének bevonásához elegendõ mennyiséget szerezzünk be. Az alapozó festékbõl csak egyszeri átkenésre valót vegyünk.
Sokan nem szoktak alapozni, mondván a régire csak egy réteget kell felújításként felecsetelni. Nos, ezt nem javasoljuk, mert bár a zománcfestékek elég jól fednek, a felkent réteg azonban így esetenként felhõs, azaz foltos lesz, különösen fehér szín esetén. Márpedig ez a mázolt felületek leggyakoribb színe. A festék mennyisége azonban függ a választott fajta kiadósságától is, mert bár ez kis felületek esetében nem okoz jelentõs eltérést, egy lakás kimázolásakor viszont már számottevõ eltérések mutatkoznak a különbözõ festékek tekintetében. Sokan úgy vélik, hogy egy festék kiadóssága összefügg annak a fedõképességével. Nos, ez régebben igaz volt, ám ma már a korszerû pigment anyagok használatának hála, általában nincs különösebb összefüggés e két jellemzõ adat között. Lehetõleg azt válasszuk, amely kiadósabb és a fedõképessége is jó, emellett az ára is megfelelõ.

Szükséges anyagok, kellékek mázoláshoz
Ahhoz, hogy a mázolt felületek majd a kívánságunknak megfelelõen simák legyenek, a bevonandó felületeket mázolás elõtt még többé-kevésbé tapaszolnunk is kell. A tapaszok között akad vizes diszperziós is, ám mázolt felületek felületi hibáinak az eltüntetésére többnyire a növényi olajjal módosított mûgyanta kötõanyagúak a megfelelõbbek. Van, amelyik csak vékony rétegben felsimítva alkalmazható, némelyik viszont mélyebb sérülések, felületi hibák kitöltésére is megfelelõ. Kiválasztásukkor e tulajdonságukat tartsuk szem elõtt, különben a vastagon felsimított felület berepedezhet. Mindegyik jól csiszolható, kemény felületet biztosít.
Leglényegesebb természetesen a festék. A szokásos bevonó-rendszerek általában alapozó és átvonó festékekbõl állnak, de az újabb festékek között akad jó pár, amelyet alapozóként is használhatunk. Vásárláskor azonban igyekezzünk az alapozóhoz ajánlott fedõfestéket, illetve a fedõfestékekhez ajánlott alapozót választani. (A leggyakrabban elõforduló festékeket és azok jellemzõbb adatait táblázatba foglalva közöljük, ami a különbözõ gyártói képviseleteknél kapható festékeket is tartalmazza, természetesen a teljesség igénye nélkül.)
A festékeken kívül esetenként még festéklemarókra is szükségünk lehet, sajnos a választékuk nem bõséges. A hagyományos festéklemarók illékony folyadékok, hatásukat növelhetjük, ha a párolgásukat vastag mûanyag fóliával letakarva késleltetjük. Ha ezeknél drasztikusabb hatású szerre lenne szükségünk, importból származó festéklemarókat is beszerezhetünk, amelyek a nagyon vastag, öreg zománcfesték rétegeket is hatásosan marják le a felületekrõl. Ezek egyike a Funcosil graffiti eltávolító és a pasztaszerû Alkutex, amely hosszú reakcióidejû szer, és pórusmélységig eltávolítja, lebontja a festékréteget. Pórusmélységig marja le a festéket a Moltostrip maratóanyaga is, amely vízzel hígítható por. A szerek maradványait tiszta vízzel kell lemosni a felületekrõl. A hazai festéklemarók 0,5 és 1 literes kiszerelésben, az importszerek pedig 5, ill. 1 kg-os kiszerelésben szerezhetõk be. Felhordásukhoz csak természetes szõrzetû ecseteket szabad használni.
A mázolás során a festékeket hígítani is kell. E mûvelethez azonban csak olyan hígítót használjunk, amelyet a festék használati utasításában megadtak, mert mást használva esetleg "módosíthatjuk" a festék viselkedését, pl. nem szárad, vagy nehezen kezelhetõvé válik. Ezt ne kockáztassuk meg, és mivel a hígítót használjuk majd az ecsetek kimosására is, ezért többet vegyünk belõle.
A felület elõkészítéséhez, javításához a tapaszon kívül csiszolópapírra is feltétlenül szükségünk lesz, mégpedig közepes, 100-as és finom, 150-180-as szemcsézetûre. Számoljunk azzal is, hogy a csiszológépek használata nagyon elõnyös, ezért adott esetben ezekhez is hasonló finomságú csiszolóanyagokat vásároljunk.
A mázoláshoz érdemes még könnyen eltávolítható ragszalagot és takarófóliákat is beszereznünk, mert ezzel a festési munkák utáni takarítást tehetjük könnyebbé. A túlkenéseket és a lecsöppenõ festékfoltokat ezzel könnyû kivédeni, és kevesebbe kerülnek, mint a pengés festékkaparó.

Mázoló szerszámok
Van, aki egy jó ecsettel és egy bödön festékkel is remek munkát tud végezni, más meg öt-hat spéci ecsettel és számos segédeszközzel is alig boldogul. Az tény, hogy rengeteg hasznosnak vélhetõ eszközzel könnyíthetjük meg ezt a számunkra szokatlan munkát, de egyáltalán nem biztos, hogy azok számunkra is könnyebbséget jelentenek. A csicsás és ötletes szerkentyûk csak másoknál mûködnek megfelelõen, legalábbis Murphy törvénykönyve szerint.
Nem érdemes tehát mindenféle trükkös dolgot beszereznünk, csak azt vegyük meg, amire feltétlenül szükségünk van, vagy már kipróbáltuk, és most jött el megvásárlásának az ideje.
Elõször is azt kell eldöntenünk, hogy csak ecsettel, vagy hengerrel is kívánunk dolgozni. Ugyanis ez utóbbi kiváltja a különféle méretû ecseteket, s akkor csak oszlató ecsetre lesz majd szükségünk. Ecseteléshez viszont kell egy széles terítõecset, a kisebb felületek kikenéséhez egy keskeny ecset és oszlatóként egy széles és finomszõrû ecsetet is nagyon elõnyösen használhatunk.
Ha viszont korszerûbben, de fõleg gyorsabban szeretnénk haladni, akkor a festék egyenletes felterítéséhez különféle méretû mázolóhengereket célszerû használnunk. Ezek között van olyan kivitelû is, amely kimondottan az ablakok mázolására való. A festéket közvetlenül a festékes dobozból is kimártogathatjuk az ecsetekkel, ám a dobozt fárasztóbb kézben tartani, mint egy nyeles festékes edényt.
Mivel a mázolási munka feltehetõen több napig tart, az ecsetek tárolására szükséges a nyélfogó betétes tárolóedény is, bár e célra megfelel egy vízzel töltött befõttes üveg is.
Akinek meg kényes a bõre, mázoláskor viseljen munkakesztyût, mert a kézre cseppenõ festéket hígítóval lehet csak eltávolítani, és ez száríthatja, irritálhatja bõrünket. Ne feledkezzünk el a tapaszolásról sem, ehhez ugyanis egy jó acélspatulya, a feleslegének a lecsiszolásához pedig egy csiszolófa, vagy más csiszolóanyag-befogó kell. Fárasztó munkától kíméljük meg magunkat, ha a csiszoláshoz gépeket is használunk, mégpedig a nagyobb felületekhez excentrikus-, a keskenyebb és nehezebben hozzáférhetõ helyeknél pedig deltacsiszolót.
Arról is gondoskodjunk, hogy a nagyobb darabokat lefektethessük, mert így azokon könnyebben dolgozhatunk, és a felkent festék is jobban elsimul rajtuk. Jó lenne egy festõbak pár, ám helyette alkalmanként megteszi két konyhai szék, vagy a mûanyag fóliával letakart konyhaasztal is.
A lemázolt ajtók, ablakok száradásához pedig alkalmilag teremtsünk olyan szabad területet, ahová e nagy darabokat egy-egy napra egymás elé állítva felállíthatjuk. Amennyiben a munkahely, a szerszámok és anyagok, egyéb kellékek megvannak, nyugodtan munkához láthatunk.

A felületek  előkészítése
Mázolni akkor szokás, ha a régi bevonat már elég viseltes, nagyon elszínezõdött, esetleg több helyen többé-kevésbé sérült. Azt pedig, hogy ez hány év alatt következik be, arra csak megközelítõ adatok vannak. Egy gondos mázolásnak legalább öt évig bírnia kell a strapát, ám a többnyire fehér felületek sárgulása már akár két éven belül is jelentkezhet, és öt év múltán már olyannyira krémsárga, hogy nem is emlékeztet a hajdan volt hófehér színére. Ez számos tényezõtõl függ, pl. dohányoznak-e a lakásban, milyen festéket kentek az ajtókra, ablakokra, és az sem mellékes, hogy mennyire napfényesek, világosak a helyiségek. Egyes festékfajtáknál ugyanis a fény hiánya okozhat jelentõs elsárgulást az évek múltán. Az ilyen felületeknél fokozott jelentõsége van a felület-elõkészítésnek.
Ez nagyon lényeges fázisa a munkánknak, mert bár a mondás azt tartja, hogy a festék ápol, és eltakar, a durva felületet nem változtatja simává, azt nekünk kell megtennünk. A mázolandó felületeket ezért elõbb mindig jól le kell csiszolni. A mázolt felületek ugyan ritkán egyenetlenek, viszont gyakran adódnak rajta enyhén megfolyt festékrészek, ütések okozta kagylós kitörések, mély karcok és más hasonló jellegû sérülések. Ezeket vastag festékréteggel eltüntetni hiábavaló kísérlet. A sekély mélységû karcokat esetleg csiszolással is eltüntethetjük, de eredményesebb, ha ezeket is tapaszolással szüntetjük meg.
A csiszolás azért is lényeges, mert így vékony réteget koptatunk le az elõzõleg felkentbõl, ezzel kitoljuk a festék teljes lemarásának esedékes idejét. Ha a felületi sérülések mélyebbek, akkor ezeket elõbb durva csiszolópapírral alaposan borzoljuk fel, így jó tapadást biztosítunk a tapasz számára, majd a mélyedésekbe spatulyával kenjünk késtapaszt.
Szinte nincs olyan ajtó, ablak, vagy beépített szekrény, amely nem igényelné a tapaszolást. A mély sérüléseket ne akarjuk egy rétegben kikenni tapasszal, mert vagy be fog repedezni a felület, vagy a megkötött anyag térfogata jelentõsen csökken, amit csak újbóli tapaszolással tudunk eltüntetni. Ez bizony sziszifuszi munka, de éppen úgy hozzátartozik a mázoláshoz, mint ruhához a gomb.
A lakások ablakai közül különösen igénybe vett részek a külsõ ablakszárnyak és a tokok külsõ felülete. A Nap égeti, az esõ áztatja, a hó és fagy sem kíméli. A legtöbbjükön ez meg is látszik, anyaguk összeszáradt, szikkadt, pereg róluk a festék. Különösen az alsó részük megy gyorsabban tönkre. Az ilyen ablakról legjobb lemaratni a festéket, és a felület gondos átcsiszolása után alaposan itassuk be lenolajkencével. A faanyagba addig "töltsünk" kencét, amíg beszívja a folyadékot. Különösen a bütüket itassuk át, mert e részek az állagromlás gócai. A kencét hagyjuk megszáradni, majd újabb csiszolása után alaposan tapaszoljuk simára a felületeit. Az üvegezés gittelését is ellenõrizzük, a hiányokat pótoljuk. Ha a gitt réteg mindenhol repedezett, célszerûbb, ha kivéssük, és helyébe vízálló szilikongumis tömítõmaszszát nyomunk. Ha az eresztékeinél már korhad a fa, akkor elõbb ezeket a részeket tisztítsuk meg a porló részektõl, majd ragasztópisztolyból nyomjunk a résekbe, repedésekbe, hibákba bõségesen ragasztóanyagot, amit tapaszként még melegen simítsunk el, majd megszilárdulása után csiszoljuk simára. A ragasztó gyorsan köt, mivel melegen képlékeny, jól a résekbe nyomható. Rugalmas, de szilárd kötése mellett a felületi hiányok pótlására is alkalmas. A csiszolásra nem túl alkalmas, ezért durva csiszolóanyaggal, kis nyomás mellett munkáljuk le a feleslegét. A lenolajkencés beitatás most is szükséges. Alapozás és fedõmázolás után alig vehetõ észre az így kijavított rész. Festékként a külsõ ablakokhoz olyan jöhet számításba, amely erõs kültéri igénybevételnek is ellenáll. Ezt azonban csak a külsõ ablakoknál és esetleg a bejárati ajtóknál vegyük igénybe, mert az ilyen festéket felesleges beltérben is használni.
Kevésbé rossz állapotú külsõ ablakoknál inkább csak a vízvetõ léc felületérõl pereg a festék. E helyekrõl akár kaparóvassal is eltávolíthatjuk az elöregedett réteget, utána jöhet a csiszolás, kencés beeresztés, majd a keret teljes átmázolása. A hasonló állagú ablaktoknál ugyanígy járjunk el, a mázoláshoz természetesen kültéri igénybevételnek ellenálló festékkel mázoljuk be. Választhatunk azonban olyan megoldást is, hogy a régi mázolást teljesen eltávolítjuk a keretrõl, és helyette olyan sûrû állagú fakonzerváló szerrel kezeljük le a felületét, amely hosszú évekre garantáltan ellenállóvá teszi a kültéri behatásokkal szemben.
A következõ fárasztó és ráadásul nagyon piszkos munka a csiszolás. Elsõnek minden olyan fém szerelvényt, amit lehet, és ami gátolná a munkát, szereljünk le. Ezt követõen a tapaszolt részek felületét csiszoljuk le, majd a mázolt felületek teljes egészét koptassuk simára. A tapaszolt részekhez közepes szemcsenagyságú csiszolópapírt, a teljes átcsiszoláshoz pedig finom csiszolóanyagot használjunk. A lemunkálást mindig könnyû nyomás mellett végezzük, a csiszolóanyagot feszítsük csiszolófára, vagy más befogótömbre. Ha erõsen a felületre nyomjuk, a festékpor hamar eltömi a szemcséket, a papírt meg dobhatjuk a szemétbe. Ez gazdaságtalan és sokba is kerül, hiszen egy A/4-es nagyságú darab kb. 50 forintba kerül. A kis nyomással végzett csiszoláskor a szemcsék közül gyakran üssük ki a festékport, a makacsabbját meg gyökérkefével távolítsuk el. Csiszolás közben azonban a szemcsék is kihullanak, a papír fokozatosan "elkopik", és ha már nem dolgozik hatásosan, cseréljük ki. Kézi csiszoláskor általában hosszában, majd keresztbe, és ezt követõen újból hosszába koptassuk a festett felületeket. A lekoptatott port pedig gyakran porszívózzuk fel, különben észrevétlenül mindenhová lerakodik.
A gépi csiszolás hatékonyabb, kevésbé fárasztó, viszont zajosabb a kézi csiszolásnál. Ha a gépre nem csatlakoztatható közvetlenül porszívó, a lecsiszolt festékpor nagyját a porszívó csonkjával a csiszolótalp mellõl, munka közben igyekezzünk azonnal elszívni. A leghatásosabb e célra az excentrikus csiszológép, a kis és nehezen hozzáférhetõ felületekhez pedig a deltacsiszoló, vagy deltafeltéttel kiegészített rezgõcsiszoló nagyon elõnyös. A hagyományos rezgõcsiszoló is megfelelõ e munkához, de kissé szaporátlan. Esetenként pedig sárgaréz huzalkefés korongot is használhatunk, ez fõként az idomos szélû, táblabetétes ajtóknál lehet célravezetõ, ahol nehéz a felületeket kézzel kicsiszolnunk.
 

Szólj hozzá!

Címkék: mázolás

Mázolási munkák lakásfelújításkor

2008.07.17. 11:31 FehérIstván

Mázolási munkák lakásfelújításkor 2

Bizonyos esetekben, ha a régi festékrétegek már elviselhetetlenül vastagok, páncéljuk repedezett, és a felület nagyon ragyás, jobb ha teljesen eltávolítjuk. Erre két módunk is van, a vegyszeres- és a hõráhatásos festékeltávolítás. Mindkettõ kellemetlen szagokkal jár, ezért csak jól szellõzött helyiségben szabad végezni. A vegyszeres kezelésnél a szer maróhatása bontja le a festéket, közben egészségre ártalmas, kellemetlen szagú gázok is keletkezhetnek. A felmaródott festéket spatulyával, nyeles kaparóvassal távolítsuk el, és egy kartondobozba gyûjtsük össze. A marószert lehetõleg vízszintes helyzetben kenjük fel a felületre, és hagyjuk hosszabb ideig dolgozni az anyagot. A felhólyagosodott festékréteget csak ezt követõen távolítsuk el. Ha a festék nem jött le teljesen, újból kenjük be festéklemaróval. Faanyagoknál a pórusokból finom sárgaréz huzalkefével távolíthatjuk el a festékrészeket. A szer maradványait általában langyos vizes lemosással kell eltávolítani, majd kellõ száradás után következhet a csiszolás, tapaszolás, újabb csiszolás, majd felkenhetjük rá a friss festékrétegeket.
A festékeltávolítás másik módja a rétegek leégetése. Ehhez használhatunk benzinlámpát, PB-gázpisztolyt, vagy hõlégfúvó pisztolyt. A festékrétegek ilyenkor a nagy hõ hatására fellágyulnak, így a felületrõl könnyen letolhatók. A mûvelet kétkezes; balkezünkben a hevítõ-szerszámot irányítsuk, míg a jobb kezünkbe fogott spatulyával a fellágyult festékréteget toljuk le a felületrõl. Nagyon kell vigyázni, mert munka közben könnyen megégethetjük magunkat, ha a spatulyával közvetlenül a hevített részre tévedünk. Ez ráadásul helytelen is, mert a felhevített festékhártya itt még ragacsos, könnyen a szerszámra tapad, míg néhány centivel mögötte már szinte levelesen, összefüggõbben választható le a felületrõl. A fílungos ajtók pereménél jobb, ha nyeles kaparóvasat használunk, a hõlégsugarat azonban most is a szerszám elõtti részekre irányítsuk. Az ilyen festékeltávolítás esetén is hatásos a huzalkefélés, de közvetlenül elõtte megint hevítsük fel a munkadarab felületét, hogy az apró festékfoltok most is kellõen fellágyuljanak. Az ajtók és ablakok pántjairól azonban minden esetben teljesen távolítsuk el a régi festéket, mert e szerelvényekre mindig több festék jut a kelleténél, és ettõl jobb a pántszárakat minden mázolásnál megszabadítani, hogy elfordulásukkor ne sértsék fel a frissen mázolt réteget.

Az új festék felkenésének trükkjei
Végsõ soron a mázolási munkának ez a látványos része, sokan szinte csak ezt értik mázolás alatt. A régi felületeket csak tessék-lássék módon felborzolják, majd felkenik rá az új festékrétegeket. Az ilyen mázolás azonban magán viseli az elõzõ sérülések nyomait, ezt még a vastagon felhordott bevonóanyag sem képes eltüntetni, ráadásul a kelleténél sokkal több festéket igényel. Némelyek gyakran még az alapozó festést is elmismásolják, és csodálkoznak, hogy felhõsen foltos lesz a felület. Hogyne lenne, hiszen az alapozófesték az, ami nagy fedõképességû, egyben jó alapot biztosít a következõ két átvonóréteg számára. Alapozni tehát mindenképpen kell, mégpedig lehetõleg a zárcímerektõl és egyéb szerelvényektõl megszabadított felületeken, az alapozót egyenletesen és vékonyan felhordva. Ezt ecsetelve is felhordhatjuk, de már most ügyeljünk arra, hogy a felület ne legyen csíkos, ezért a felterített festéket egyenletesen dolgozzuk el. Az ecsettel elõbb hosszában kenjük fel a festéket, majd keresztirányú ecsethúzásokkal tegyük egyenletesebbé a réteget. Végül lágy ecsetkezeléssel hosszában újból simítsuk el a felületet.
Az alapozást rövidszõrû festõhengerrel is elvégezhetjük, mégpedig gyorsan, hiszen ez szélesebb, mint az ecset, s mozgatni is könnyû. A festõhengert egy hozzávaló festékes tálcában tölthetjük fel festékkel, majd ennek emelt részén nyomhatjuk ki belõle a felesleget. A hengert oda-vissza kell mozgatnunk, ám a hengerrel kialakított réteg vastagsága egyenletesebb az ecseteltnél.
Amint az alapozás megszáradt, a felület csiszolással történõ finom felborzolása után a következhet az elsõ átvonó réteg felkenése. Ehhez már finomabb szõrû lakkecsetet használjunk, amelynek szélességét mindig a festendõ felület nagysága, illetve szélessége alapján válasszunk meg. A széles ecsettel is lehet keskeny felületeket mázolni, de így az ecset szõrzetének csak egy részét, és nem teljes szélességét használjuk ki, ráadásul a széles ecset kezelése a szûk helyeken még nehézségeket is okoz. Nagyobb terjedelmû daraboknál elõbb mindig az éleket mázoljuk le, majd a nagyobb felületek bevonásával folytassuk a munkát. Egyszerre csak az egyik oldalt mázoljuk le, mert így könnyebb az ajtók, ablakok mozgatása. Ha pedig már teljesen megszáradt rajtuk az új máz, óvatosan megfordítva másik oldalukat is munkába vehetjük. Ne feledjük, mázolóbak híján csak így vehetjük elejét a felületi hibáknak. A kisebb ablakkereteknél ugyan négy nagyobb szeg beütésével elkerülhetjük a mázolt felület "felfekvését", de a mozgatásuk ennek ellenére nehézkes, ha teljesen lemázoljuk az egész keretet. A nagyobb ajtóknál ez szóba sem jöhet, ezek ugyanis túl nehezek a csak kis felületen történõ megfogásukhoz és emelgetésükhöz.
A nagyobb felületeket ugyanúgy kenjük be, mint alapozásnál. A festéket dolgozzuk el egyenletesen, majd oszlatóecsetet használva simítsuk el a felületet. A sarkokon vigyázzunk, mert e részek, mint festéklehúzók mûködnek, és az ecsetrõl lehúzott festék könnyen megfolyik. Az ilyen kis festéktócsákat ecsetünkkel azonnal itassuk fel. Az éleken is kialakulhatnak ilyen kellemetlenségek, ha széles ecsettel dolgozunk, és kissé féloldalasan vezetjük a szõrzetet. A festéktöbbletet azonnal terítsük el, lágy húzásokkal oszlatóecsetet használva simítsuk el, vagy itassuk fel az ecsettel. Kevésbé alakulnak ki ilyen esetek, ha az ecset szõrzetébõl - festékbe mártása után - a dobozon keresztbe feszített lehúzóhuzalt használva eltávolítjuk a festékfelesleget. Az ilyen ecset ritkábban csepeg, mint a túltöltött, könynyebb vele dolgozni, vékonyabban teríti fel a festéket, ami gazdaságos is, és ez sem utolsó szempont.
Az elsõ átvonóréteg teljes száradását követõen ugyanígy, gondosan felecsetelve, az ecsetnyomokat eloszlatva kenjük fel a második fedõréteget. Ne feledjük, a festéket mindig vékonyan - de ne éppen csak "benedvesítve" a felületet - terítsük fel, mert akkor nem fog kisimulni. A legtöbb festék ugyanis ma már tixotróp, azaz önterülõ, s ha vízszintes felületre kenjük fel, kis idõ elteltével eltûnnek felületérõl a finom szõrzet okozta nyomok. A durva szõrzet nyomai azonban csak lágyabbá válnak, de láthatók maradnak. Itt kell megemlíteni, hogy ez nem csak az ecsettõl, hanem a festék sûrûségétõl is függ.
A kellõen hígított festékkel könynyebb dolgozni, mint a sûrûvel, aminek az önterülése is romlik. Igaz, jobban fed, viszont nehezíti a munkát. Ezen még a vízszintes helyzetû felület sem sokat segít. A frissen bontott festékes dobozok tartalmát ritkán kell hígítani, viszont ha nem zárjuk le, a hígító gyorsan párolog belõle, s ezt idõvel pótolnunk kell. Hogy mikor? Nos, erre az ecset egyre fokozottabb festékbe ragadása figyelmeztet bennünket. Ilyenkor öntsünk kevés hígítót a festékhez, alaposan keverjük fel, majd némi szünet után a mûveletet ismételjük meg. Ez érvényes a mázolóedénybe töltött festékre is, hiszen ebbõl is folyamatosan párolog a hígító. A mázolást csak ezt követõen folytassuk, és akkor elkerülhetjük a nem kellõen elkevert festék okozta felhõsödést, azaz a megfelelõ felületi fedést.
Van egy másik probléma is, nevezetesen az elmozdíthatatlan, függõleges felületek mázolása. Ecsettel nehéz jól, és fõként simán eldolgozni a festéket a tokokon és egyéb falra szerelt keretrészen. Az egyenletes réteg nagyon fontos, az ecsetnyom-mentes felület pedig nehezen elérhetõ, a fejünk feletti részekrõl már nem is beszélve. Még a nyakunkba is csepeghet ecsetünkrõl a festék. Itt azután valódi fõszerephez jut a finomszõrû oszlatóecset, nélküle ugyanis nem lesz sima a festék felülete.
Aki pedig az ilyen felületeken egyszer már jó eredményt ért el, az a nagyobb ajtók és ablakszárnyak leemelésével sem bajlódik legközelebb. Megpróbálja úgymond "pánton" lemázolni a terjedelmesebb darabokat. Ez persze nem lesz soha tökéletes, viszont nem kell a nehézkes darabok leemelésével, elhelyezésével bajlódni. Ha ez nagyon lényeges szempont, pl. egy kis lakásban, ahol a leemelt ajtókat, ablakokat nehéz elhelyezni, a vízszintes mázoláshoz pedig helyet biztosítani, akkor jó vagy sem, ezt kell tennünk. Viszont nem árt, ha a festék felterítéséhez korszerûbb eszközt választunk, a lakkozóhengert.
Ez hasonló a falfestéshez használatos teddy-hengerhez, csak kisebb méretû, és igen rövidszálú anyagból, vagy szivacsból készült a huzata, illetve maga az egész henger. Könnyû kis szerszám, ugyanúgy kell kezelni, mint a falfestõ-hengert. Mivel azonban vékony rétegben teríti fel a festéket, a henger anyagából adódóan nem lesz sima a réteg felülete, kisimulni csak akkor fog, ha a szokásosnál egy kicsit hígabb festéket használunk.
Ideálisan anyagtakarékos szerszám, amivel könnyen és gyorsan lehet dolgozni, hiszen csak ide-oda kell tologatnunk. Vízszintes felületen szinte verhetetlen a teljesítmény és a festék egyenletességének a tekintetében, sõt kellõ gyakorlat után a hengerrel mázolt felület simasága is kifogástalan lehet. A festék felterítésében kiváló segítõtárs. Segítségével egyszerre mázolhatjuk le az ajtóknak az aljazott élét, sõt a kis szintkülönbségû részeket is egy oda-vissza húzással festhetjük be, hiszen a henger szivacs anyaga különféle szintkülönbségû, esetleg idomos felületek lefestését is lehetõvé teszi.
Olyasmire is képes, amire az ecset nem; nevezetesen, hogy pl. a pánton mázolt ajtók élét és a tok ezzel szemközti felületét egyszerre festhetjük be a hengerrel. A tokok lemázolásánál pedig sokkal ideálisabban használható, mint a hagyományos ecset, különös tekintettel a fejünk felett végzendõ fázisokra. A felületi bemarásokba is könnyû belenyomni, és ilyenkor a tengelyére merõleges irányba húzva, közben ide-oda hengergetve is egyenletesen hordja fel a festéket. Általában mindig csak annyi festéket nyom fel a felületre, amennyire a hengert nyomjuk. Nemcsak a palástja dolgozik, a homloklapját is munkára foghatjuk. Gyorsan pörgetni nem célszerû, mert finoman, de spriccelni fog. Alapozáson kívül fedõfestéshez is jól használhatjuk, de a felületeket ilyenkor oszlatóecsetet használva kell teljesen elsimítanunk. Különbözõ színû felületek egyidejû lemázolására is alkalmas, mert a hengerek palástélével pontosan lehet egyenes határvonalú felületet kialakítani, túlhúzás ellen pedig az oldalsó vezetõlappal ellátott - egyébként ablakmázolásra használható - változata, léccel megvezetve erre is kiválóan alkalmas.

A festékek színkeverése
Általában az otthoni mázoláshoz fehér festéket használunk, ám idõnként ettõl eltérõ színû festékekre is szükségünk lehet. A házi színkeverés azonban buktatókat is rejt, kudarcot is vallhatunk vele. A halvány pasztellárnyalatok alapja a fehér festék, amibe azonos márkájú, de más színû festéket keverve érhetjük el a kívánt színt. Az eredményt viszont egy kis tégelyben kikevert festékkel, annak száradása után tudjuk csak ellenõrizni. Ha csak egy színezéket adó festéket használunk, csak a szín erõsségével lehet gondunk, viszont kétszínû festéket alkalmazva már a várttól eltérõ is lehet az eredmény, hiszen a színes festékek sem mindig alapszínûek, egymással keverve néha igen furcsa színt alkotnak. Legjobb tehát, ha csak egy színezékkel kísérletezünk, vagy keresünk egy olyan céget, amelyik vállalja a színes festék géppel történõ kikeverését. Amennyiben mégis magunk vállalkozunk a színkeverésre, színezõpasztát ne használjunk, csak festéket keverjünk festékhez, a már kikísérletezett arányban. A színezõpasztákat ugyanis nehéz tökéletesen bekeverni a festékekbe. Két különbözõ színû festéket is csak tartós keverés után lehet elegyíteni, és hosszabb pihentetés után újból alaposan össze kell kevernünk ahhoz, hogy a festett felület ne legyen foltos. Sõt, felkenésük elõtt is ajánlatos gyakran felkevernünk.
A kevert színû festék mennyiségével is bajba kerülhetünk, mert a most már egyedi színû festékbõl a munka vége felé kifogyni bizony nagyon kínos. Újbóli kikeverésére nem sok reményünk lehet, még a keverési arányok ismeretében sem. Ha pedig sok lett a bekevert festék, azt már nehéz elhasználnunk, ezért az többnyire kárba vész. Ha tehát tehetjük, csak gyári színeket használjunk, mert azok "csereszabatosak", vagy színkeverõgéppel beállítottakkal dolgozzunk, mert azok ismét elõállíthatók.

Ecsetek, hengerek konzerválása, kimosása
Mint azt mindenki tudja, egy alapos lakásmázoláson nem lehet egy nap alatt túl lenni. A festõszerszámok éjszaka velünk együtt pihennek, kellõ tárolás híján reggelre megszárad rajtuk a festék. Az ecseteket ezért egy nagyobb, vízzel telt edénybe kell függesztve lógatni. Ám a szõrzetüket csak addig érje víz, amíg festékesek, illetve attól kissé feljebb, különben nyakban kilazulhat a ragasztásuk. Másnap azután jól csapjuk ki belõlük a vizet, és miután néhány húzással teljesen megszabadítottuk mindegyikõjüket a nedvességtõl, azonnal dolgozhatunk is velük. A munka végeztével pedig elõbb hígítóval mossuk ki alaposan a szõrszálaik közül a festék maradékát, majd szappanos vízben is mossuk ki többször a szõrzetüket. Ezt követõen kiszárítva, alufóliába csomagolva õrizzük meg a sörték épségét a következõ mázolási munkáig.
A festõhengereknél is hasonló a helyzet, mármint éjszakai tárolásukat illetõen, csak ezeket a nyélrõl lehúzva ajánlatos vízbe tenni. A tengelyhüvelyt azonban elõtte dugaszoljuk egy fapálcával, mert a hüvelybe jutó vizet másnap nehéz teljesen eltávolítani. A pálcával egyben a víz alá is kényszeríthetjük a könnyû hengert, így biztosan nem szárad meg rajta a festék. Arra viszont vigyázzunk, hogy a víz teljesen elfedje a hengert, mert a rászáradt festékszemcsék felületi hibák elõidézõi lehetnek. Végsõ kimosásakor a festék hígítójával, a festékezõ tálban hengergetve, nyomjuk ki pórusaiból a feloldott festéket, és ezt többször egymás után, friss hígítót használva ismételjük meg, amíg teljesen tiszta nem lesz. Közben természetesen a festékezõ tálat is mossuk tisztára. A mázolás közben rászáradt festéket pedig a végén, festéklemaróval távolíthatjuk el, ami még így frissiben igen könnyû feladat, hiszen a mûanyagtálra nem tapad jól egyik festék sem. A készletet csak teljesen letisztítva tegyük vissza a szerszámospolcra.
 

Szólj hozzá!

Címkék: mázolás

Válaszfalak gipszkartonból

2008.07.17. 11:31 FehérIstván

Válaszfalak gipszkartonból

Valószínűleg kevés olyan lakástulajdonos van a világon, aki maradéktalanul meg van elégedve otthonának elrendezésével, beosztásával. Az átépítésnek azonban még a gondolata is elborzasztja a legtöbbünket. Ezért azután vagy beletörődünk a szerintünk megváltoztathatatlanba, vagy megpróbálunk kevesebb hercehurcával járó technológiát alkalmazva változtatni amin lehet. Mert ugye az mindenki előtt világos, hogy a főfalakat csak ritka esetekben lehet kimozdítani a helyükből, a válaszfalakat viszont igen. Ha pedig csak egy új válaszfal felhúzására lenne szükség, ehhez még kőművesre sincs szükségünk, képeink, tanácsaink segítségével elkészíthetjük magunk is.

Vegyük alapul a legegyszerűbb helyzetet, amikor pl. egy kedvezőtlen, s ezért rosszul kihasználható helyiséget kellene kettéosztani egy új válaszfallal. E célra ma a legalkalmasabbak a gipszkarton válaszfalak, amelyek gyorsan kialakíthatók, s szinte alig járnak felfordulással, piszokkal. A hozzávaló anyagok 80´80 mm-es staflik, csavart szegek, s egyéb kötőelemek, kőzetgyapot szigetelőtáblák és természetesen a gipszkarton lapok könnyen beszerezhetők bármely barkácsáruházban. A válaszfalhoz csak egy kellően kialakított, s szilárdan a határoló falakhoz erősített faváz kell, amelyre kétoldalról felerősíthetjük a gipszkarton burkolólapokat, amelyek egyben mindjárt a vakolatot is "magukban foglalják". Ajánlatos egyszerű tervet készíteni a vázról és a burkolat kiosztásáról is, hogy kiszámíthassuk a szükséges anyagok mennyiségét, no és a fal kialakításához is ezt vegyük alapul.
A váz anyaga 50–80´60–80 mm-es fenyőlécekből álljon. A mennyezet és a padló szintjén teljes egészében végigfutó lécek közé illesszük be az oldalfalakra szerelt függőleges keretléceket. A gipszkarton burkolólapok szélességéhez, illetve annak fele szélességével megegyező távolságban beerősített osztólécek is szükségesek a szilárd vázhoz. A lapok általában 120 cm szélesek, ám ez a méret a gyártmányoktól függően néhány cm-nyit változhat. A leendő fal felületének nagyságától függően vízszintesen beépített hevederlécekkel is célszerű megerősíteni a vázat, de csak akkor, ha ajtónyílás is lesz a falban, melynek helyét a táblák magassága alapján döntsük el, és a táblahosszak felényi, vagy negyednyi távolságára legyenek egymástól. Az építési vázlat elkészítése, a szükséges anyagok beszerzése után fogjunk munkához.
Először a mennyezeten mérjük ki a válaszfal helyét, majd a váz anyagából levágott kis darabbal jelöljük a falra a vázelem pontos helyét. A fal ennél természetesen vastagabb lesz, ezt mindenkor figyelembe véve jelöljük ki a vázelem helyét. A padlón függőónnal tűzzük ki az alsó támléc helyét. A szükséges hosszúságú darabokat vágjuk pontosan méretre, a lécek bütüje pedig feltétlenül merőleges legyen az oldalakra. Az alsó vázlécet ajánlatos 3 mm vastag polietilén szigetelőcsíkra fektetve a padlóhoz erősíteni. Ha a padló kerámialap, akkor előfúrt lyukakra és műanyaghüvelyes facsavarokra lesz szükségünk a falécek felerősítéséhez. Az ajtónyílás helye alul maradjon szabadon! Következhet a szélső oldalfalakra felfekvő hossztartó lécek felerősítése. Ezek alá is helyezzünk tömítőszalagot. Ha az oldalfalat alul magas szegélyléc keretezi, akkor az alsó támlécre szegezzünk olyan magas lécdarabot, hogy az felül egy szintbe kerüljön a szegélyléccel, s a hossztartó bütüje ezekre együttesen támaszkodjon rá. A mennyezetre – az alsó támléchez hasonlóan – tömítőszalag közbeiktatásával hosszú, műanyag tiplikbe hajtott panelcsavarokkal erősítsük fel a felső tartólécet.
A sort most a közbenső osztólécek beerősítésével folytassuk. Mindegyiket pontosan szabjuk méretre, majd a helyük kimérése után alul-felül ferdén beütött csavart szegekkel rögzítsük a már felerősített lécekre. Az osztólécek szegezését a támléceken mögéjük szegezett fatömbökkel könnyíthetjük meg. A szegeket azonban mindenképpen előfúrt lyukakba üssük be, s hasonló módon járjunk el a vízszintes hevederek beerősítésekor is. A lécek vízszintességét feltétlenül minden darabnál ellenőrizzük. E lécek beerősítésekor azonban ügyeljünk arra, hogy az egymás melletti darabokat egy anyagvastagságnyival eltolva szegezzük az osztólécek közé (8), a legszélsőket pedig oldalról ferdén beütött szegekkel fogassuk a falra erősített hossztartók élére. Az ajtónyílást mindig mennyezetig érő hossztartólécek határolják két oldalról. A nyílás felső áthidalóját középen erősítsük meg egy függőleges osztóléccel is. Szegezzük helyére az ajtó vaktokját, majd fogjunk hozzá a gipszkarton lapok felerősítéséhez.
Ezt a munkát mindig az egyik fal felől kiindulva kezdjük el, s egymástól 100–150 mm távolságba beütött, galvanikusan bevont 25´30-as szegekkel, vagy süllyesztettfejű 4´35-ös panelcsavarokkal erősítsük fel a váz egyik oldalára. Ezzel elkerülhetjük, hogy a korrodáló kötőelemek rozsdafoltjai elszínezzék a fal felületét. A kötőelemek feje ne álljon ki a burkolólapok síkjából. Amint az ajtónyíláshoz értünk, a felette levő darab nagyságát a nyílás pereme mellett feljelölve határozzuk meg. A felesleges részt a tábla talajra fektetése után egy egyenes léc éle mentén megejtett bemetszéssel határoljuk be, majd a papírréteg átvágását követően a tábla könnyen kettétörhető. A hátoldali papírréteget pedig a tört lapok egymás mellé hajtását követően marokkéssel vágjuk át. A méretre szabott darabot most már a szokásos módon erősítsük a helyére, s folytassuk a fal innenső oldalának teljes beburkolását.
Ezután menjünk a fal másik oldalára, s a fal szigetelőrétegét adó kőzetgyapot táblákat szabjuk fel a keret közé illő darabokra, amelyeket a léckeret kazettáiba szorítva helyezhetünk el minden egyéb rögzítés nélkül. Ezt a munkát azonban ajánlatos védőkesztyűben végezni, mert a szigetelőanyag különben kellemetlen bőrirritációt okozhat. A szigetelőanyag beillesztése után erről az oldalról is burkoljuk be a falat. Ha jól szigetelt, szilárd falat szeretnénk kialakítani, akkor az egyik, vagy mindkét oldalra erősítsünk újabb gipszkarton lapokat. Ezeket azonban kötésben azaz fél táblaszélességnyivel eltolva csavarozzuk a már felszereltekre. E célra 4´25 mm-es süllyesztettfejű csavarokat használjunk. A burkolólapok felszerelése után gipsszel simítsuk be a lapok közötti fugákat, továbbá a csavarfejeket is gipszelve tüntessük el. Ha csak egyrétegű a burkolat, célszerű a lapok közötti fugákat fugafedő szalaggal is lefedni, nehogy később e helyeken repedések keletkezzenek. A fugába simított gipszbe nyomjuk bele az 50 mm szélességű szalagot, majd erre is terítsünk vékony gipszréteget, amelyet kiszáradása után csiszoljunk simára. A válaszfal ezzel készen is van, festhető, tapétázható, még csempeburkolat is ragasztható rá.

Szólj hozzá!

Címkék: gipszkarton

Szobaleválasztás gyorsan

2008.07.17. 11:30 FehérIstván

Szobaleválasztás gyorsan

Az előnytelen alapterületű lakóhelyiségek többnyire sok gondot okoznak a tulajdonosuknak. Egy részük leválasztható lenne, ám a kőművesmunkával járó felfordulást nem szívesen vállalja senki. Válaszfalat azonban a hagyományos falazásnál egyszerűbben és főleg gyorsabban fel lehet húzni, ha gipszkartont használunk.

Az ilyen szárazépítésű falakhoz csak fa, vagy fémlemez idomokból összeállított váz szükséges, amire már felerősíthetjük a gipszkarton lapokból álló burkolatot. Az ajtó sem akadály, csak ez esetben a leendő válaszfalhoz szilárdabb tartóváz szükséges. A barkácsolók feltehetően vázanyagként a könnyen beszerezhető fenyőfát választják. A helyiség megosztásához szükséges faváz, valamint a burkolás lényegesebb fogásait fotókkal illusztrálva mutatjuk be.
Első lépésként a fal, pontosabban a faváz helyét mérjük ki és jelöljük be a menynyezeten és a két oldalfalon. E célra vágjunk le egy staflidarabot, és merőleges éle mellett ceruzával jelöljük be a váz pontos helyét. A padlón a felső vonalakra erősített függőónnal tűzzük ki az alsó összekötő léc helyét, és jelöljük is meg. Így a válaszfal majd biztosan függőleges lesz. Az ajtó helyét, azaz a vaktokjának a helyét is ennek megfelelően jelöljük ki. A vázhoz egységesen 50x70 mm-es, egyenes élű, gyalult fenyőfa staflikat válasszunk. Ha a függőleges tartóoszlopokhoz nem tudunk elég hosszú anyagot beszerezni, akkor legalább 100 mm hosszon egymásba eresztetten toldjuk meg a vázelemeket. Közben arra ügyeljünk, hogy csak kevés hulladék keletkezzen.
Előbb a két oldalfalra fogassuk fel a szélső tartóelemeket műanyag dübeles facsavarokkal, majd a menynyezeti hevederlécet is rögzítsük a helyére. Az ajtó vakkeretét két oldalról tartó függőleges vázlécek helyét nagyon pontosan, függőónt használva jelöljük ki. A padlóra is csavarozzuk rá a két oldalsó tartólécet, ám hosszukat úgy válasszuk meg, hogy az ajtó tokját tartó függőleges léceket a padlóra erősített vázelemek bütüihez tudjuk csavarozni. A függőleges összekötőlécet felül egymásba eresztett kötéssel kapcsoljuk a vízszintes mennyezeti hevederlécbe, a padló szintjén pedig a padlón levő léc bütüjéhez fogassuk hozzá.
Következhet a közbenső összekötőlécek beerősítése. Ezek egymástól olyan távolságra legyenek, hogy legalább felezzék a gipszkarton tábla szélességét, illetve az ajtónyílást határoló lécek közötti távolságot felezzék meg. E léceket szabjuk pontosan megfelelő hosszúságúra, és oldalról ferdén behajtott hosszú facsavarokkal fogassuk a hevederlécekre. Az összekötőlécek közé további hevederléceket is be kell építenünk, amelyeknek a gipszkarton táblák magasságában folyamatosan kell futniuk, viszont a közbensőket - a könnyebb beerősítés érdekében - kissé el is tolhatunk egy lécvastagságnyival. A közbenső hevedereket a hossztartók oldala felől behajtott facsavarokkal, vagy csavart szegeket használva rögzítsük. A fal melletti hossztartókhoz azonban alulról és felülről ferdén behajtott facsavarokkal rögzítsünk minden hevederlécet szilárdan, hogy a rögzítésük kellően szilárd legyen. Ezt követően csavarozzuk helyére az ajtó tokjának vakkeretét. Ha ez szélesebb, mint maga a faváz, akkor a hosszfelező vonalában középre tájolva szereljük fel.
Ha már a fal vázát szilárdan összeerősítettük, hozzáfoghatunk a gipszkarton borítás felrakásához. A táblák méretét azonban úgy válasszuk meg, hogy toldani csak a mennyezet közelében kelljen, és minél kevesebb leeső hulladék keletkezzen. Ha ezt már előre kiokoskodtuk, akkor szinte csak az ajtónyílást kell az oldalfal mellé állított táblából kijelölnünk, a felesleges rész kivágása után már csavarozhatjuk is helyére, a vakolatot is helyettesítő burkolati elemet.
A felesleges részek levágásakor éles marokkéssel egyenes léc éle mellett vágjuk be mélyen a gipszkartont, amely ezt követően könnyen letörhető. A kellő méretre munkált élt léc oldalára feszített durva csiszolópapírral, de csak az élek felől ható, rányomás nélküli mozdulatokkal alakíthatjuk ki. A táblát egymástól 20-25 cm távolságban behajtott galván bevonatú 4x40 mm-es, speciális gipszkarton csavarokkal fogassuk a vázra. A nem galván bevonatú csavarok ugyanis rozsdásodhatnak, és a rozsdafoltok átüthetnek még a toldásokat eltüntető glettelésen is. A csavaroknak egyébként nem kell előfúrnunk, fejük pedig 1 mm-el a gipszkarton felülete alá kerüljön. A toldott gipszkarton darabok széle mindig a vázelemek középvonalába essen, a csavarokat pedig a lapok szélétől kb. 20 mm-re hajtsuk be. A csavarozó munkát jelentősen megkönnyíti a nyomatékhatárolóval ellátott csavarbehajtó. A megfelelő nyomatékfokozatot néhány behajtási próbával határozzuk meg, s így a csavarfejek azonos mértékben süllyednek a gipszkartonba.
A fal másik oldalát is fedjük le gipszkartonnal. A fal üregeit csak akkor kell hőszigetelő anyaggal kitölteni, ha a kialakított helyiség nem lesz télen fűtve. Az új fal toldási hézagait ragasztógipsszel töltsük fel, és a még friss gipszbe nyomjunk üvegszálas erősítő szalagot, amire újból spatulyázzunk gipszet. Ezzel megakadályozzuk, hogy később a falon a toldások vonalában repedések keletkezzenek. Természetesen a gipsz az összes csavarfejet is fedje le. Száradás után az egész felületet csiszoljuk, majd gletteljük át, és a felület újbóli simára csiszolása után már csak az új falfelületeket kell átfestenünk. A falcsiszoláskor célszerű a porszívó használata is, mert ezzel a csiszoláskor keletkező finom por nagy részétől azonnal megszabadulhatunk. Az ezt követő falfestés és az esetleges ajtó beépítésével a leválasztási munkát befejezettnek tekinthetjük, s birtokba vehetjük az új helyiséget.

Szólj hozzá!

Címkék: szobaelválasztás

Aljzat-előkészítés parkettaragasztáshoz

2008.07.17. 11:30 FehérIstván

Aljzat-előkészítés parkettaragasztáshoz

A megfelelő, tartós parkettaburkolat eléréséhez elengedhetetlen az alapos aljzat-előkészítés, amit ha a szakma szabályai szerint végzünk el, nagyban hozzájárulunk a burkolat időtállóságához és jó esztétikai megjelenéséhez. Melegburkolási munkáknál, mint a parkettaragasztás is, különösen fontos az aljzatbeton kiegyenlítése, hiszen az olykor vékony burkolóanyag miatt szükséges a tökéletesen sík felület, valamint a ragasztóanyagban lévő nedvességnek kell a hely, ahová a kiszáradás során el tud távozni, hogy ne a már klimatizált faanyag vegye fel újra a többlet nedvességet, mert ez duzzadást, vetemedést okozhat.

Első lépésként a fogadófelületet gondosan meg kell vizsgálni, hiszen annak tulajdonságai, minősége, az adott klimatikus viszonyok, valamint a helység jövőbeni funkciója (vagyis, hogy mire használják majd; pl.: mekkora lesz a felület terhelése, kül- vagy beltér stb.) határozzák meg, milyen termékeket ajánlott használni alapozáshoz és kiegyenlítéshez.
Ezek után az alapozást kell végrehajtani, melynek célja, hogy javuljon a tapadás, csökkenjen az alapzatban lévő szívás, valamint, hogy megakadályozzuk a levegő felszállását, amely légbuborék képződését válthatja ki. A Schönox alapozók számos aljzatra (cementesztrich; beton; fapadlók; gipszkarton lapok; kalciumszulfát bázisú és magnezit aljzatok; kerámia burkolatok; természetes és műkövek; fém; régi ragasztós és egyéb szilárd felületek; üvegtéglák; leragasztott, tiszta és lecsiszolt PVC felületek stb. ) kínálnak megoldást.
A Schönox KH alapozó segítségével a későbbi alkalmazásnak megfelelő szívóképességű alapot, valamint kötőhidat lehet készíteni.
Különösen kritikus aljzatok esetén nyújt jó szolgálatot a Schönox SG, amely egy újszerű, különleges, rugalmas alapozó.
Nagyobb nedvességtartalom (< 4 CM%) esetén a Schönox EG ajánlott, amely magas műgyanta tartalmú, rugalmas, nagy szilárdságú és feszültségkiegyenlítő tulajdonsága van.
A Schönox Superhaftprimer szilárd, nem nedvszívó aljzatokra használható. Kiválóan használható régi kerámiafelületeken végzett alapozásra is.
Az alapozás után az aljzatkiegyenlítő használata következik. A Schönox termékek skálája itt is széles, biztosítják a felületek simítását, javítását, glettelését, szintezését, valamint alkalmasak lejtős felületek elkészítésére, lépcsők felszínének és élének kialakítására.
A Schönox PL kiváló fizikai tulajdonságokkal, alacsony belső feszültséggel rendelkezik. Székgörgőkkel szemben ellenálló, padlófűtésnél is alkalmazható termék, amely polimer műgyantával erősített és homokkal is keverhető a vastagabb réteg eléréséhez.
A Schönox AM és Schönox AP-FASER aljzatkiegyenlítők megfelelőek melegburkolatok (rugalmas és textil padlóburkolatok) alá, használhatók simításra, glettelésre, kiegyenlítésre és szintezésre számos alapzaton, mint pl.: cement és kalciumszulfát kötésű esztrich, fapadló, beton, régi burkolatok és vízálló ragasztóanyag maradványos aljzatok stb.
A kiváló rugalmassággal és keménységgel rendelkező Schönox Superplan különösen alkalmas parketta alá, cement anhidrit, gipsz, beton, magnézia alapfelületre. Önterülő tulajdonsággal rendelkező, kiegyenlítő műgyantával erősített, padlófűtésnél is alkalmazható, és székgörgőkkel szemben min. 1 mm vastagságban ellenálló. Homokkal is keverhető a vastagabb réteg eléréséhez, és repedésmentesen köt.
A Schönox DE olyan - kívánság szerint - kiegyenlítőanyag vagy vékony esztrich, mellyel 3-40 mm vastag réteget lehet készíteni homok hozzáadása nélkül. Kül- és beltéri felhasználásra egyaránt alkalmas. Nagyon jól alkalmazható elektromos fűtésrendszerek kiegyenlítőanyagaként is.

Szólj hozzá!

Címkék: parkettázás

Laminált parketták fektetése

2008.07.17. 11:29 FehérIstván

Laminált parketták fektetése


A kereskedõk gyakori akciós árusításainak köszönhetõen a laminált parketta gyorsan sikert aratott. Térhódításhoz természetesen e korszerû burkolóanyagok nagyon elõnyös tulajdonságai is jelentõsen hozzájárultak, hiszen köztudottan alacsony a beépítési vastagságuk, lerakásuk nem igényel különösebb szaktudást, kopásállóságuk pedig túlszárnyalja a legkeményebb parkettalakkok tartósságát is. Továbbá az sem mellékes, hogy az ilyen padlók felületi összhatása olyan egységes, hogy azt megirigyelhetné bármelyik faparkettából rakott padló. Egyszóval valóban ideális burkolóanyag, amelyet mintha kimondottan az ezermesterkedõknek találtak volna ki.

Saját kezû lerakásának azonban vannak kisebb buktatói, amelyeket fõként azok tapasztalhatnak meg igazán, akik gyanútlanul hisznek az általános fektetési szisztémának, lebecsülik a néhány szavas utalások értékét, és nagyvonalúan alábecsülik, mi több mellõzik az alapra vonatkozó követelményeknek a betartását. Az eredmény azután néhány bosszantó hiba, ami ráadásul már nem is, vagy csak külön ráfordítással javítható ki. Ezért hogy minél kevesebb hibát kövessenek el olvasóink a saját laminált parkettájuk lerakása közben, összegyûjtöttünk néhány trükköt és fogást, amelyek remélhetõen egyúttal meg is könnyítik a parkettázást.
A dolog ugye mindig a szükséges anyagok megvásárlásával kezdõdik. Esetenként - takarékossági okokból - már ilyenkor elkövethetõ egy nagy hiba, amirõl talán nem is tudunk. Nyugodtan kiindulhatunk abból a népi igazságból, hogy olcsó húsnak híg a leve, a minõségi parkettának pedig, még ha laminált is, ára van. Ha nagyon olcsó, ez feltehetõen nem véletlen, és a félszavas kereskedõi utalásokat feltétlenül érdemes komolyan venni. Még a középáras parkettáknál is elõfordulnak kipattogzott szélû elemek, vagy enyhén íveltek, ami szabad szemmel nem is látható. Az akciós parkettáknak lehet ez is a hibája, de lehet, hogy az erezetminták rajza elmosódott, vagy a tónusuk alig észrevehetõen eltérõ. A csomagjait ezért otthon ajánlatos kibontva ellenõrizni, mert vissza ugyan nem veszik az akciós árukat, viszont szétválogatás után esetleg olyan helyekre rakhatjuk majd le a hibás paneleket, ahol egyáltalán nem zavaróak az alig észlelhetõ színárnyalatnyi különbségek. Az ilyen szemlézés alkalmával azonnal észrevehetõk viszont a panelek laminátumának kipattogzott szél- és sarokhibái, ami viszont már elég szembeötlõ fogyatékosság. Az ilyen paneleket soroljuk külön, és csak olyan helyekre rakjuk majd le, ahol szinte teljesen fedve vannak. Fekhelyek, szekrények alatti padlórészeken nem szembeötlõen zavaró e hibájuk. Az enyhén ívelt élû darabok ilyenkor még látensek, ezeket majd csak késõbb, a lerakás során fedezhetjük fel. Ha szerencsénk van, akkor az sem lehetetlen, hogy lesz annyi felesleges darabunk, amennyivel a hibás paneleket épekre cseréljük. A csomagokat ugyanis nem bontják meg, ezért néha két paneldarab miatt kell megvennünk egy újabb parkettacsomagot.
A lerakott parkettaelemek rögzítéséhez diszperziós ragasztó is szükséges, ami esetenként olyannyira sûrûn folyós, hogy szinte alig lehet kinyomni a tubusból. Az ilyen ragasztóval kész kínlódás a munka. Ezen még a lerakás megkezdése elõtt segíthetünk, csak több-kevesebb vizet kell a flakonba töltenünk, és ha jól összerázzuk, kis idõ múlva már könnyen kinyomhatóvá válik. Így jobban terül, még az elemek hornyába nyomva is. A ragasztó felhígítását természetesen még a fektetés megkezdése elõtt célszerû elvégeznünk, de nem szabad túlzásba vinni. A fokozatos vízadagolással ez elkerülhetõ.
Az elõkészületi vizsgálódásoknak azonban még nincs vége, mert nagyon lényeges az aljzat felületi egysíkúsága is. Ezt egy legalább 2 m hosszú, garantáltan egyenes élû léccel vizsgáljuk meg, mégpedig a padlósík széltében és hosszában, sõt még átlós irányban is. Ha az aljzaton 2 m-en belül 2 mm-nél nagyobb szintkülönbségeket észlelünk, akkor baj van, mert ilyen hepehupás felületre nem ajánlatos közvetlenül laminált parkettát lerakni. Sok lakótelepi szobába raktak már fel laminált parkettát, és a helyiségekben többnyire aljzatkiegyenlítésre volt szükség, mert az aljzatbeton egyenetlen, rücskös volt. Szerencsés esetben a kisebb mélyedéseket a kiegyenlítõ fólia alá helyezett, hullámpapírból kiszabott foltokkal "töltötték" fel, viszont a kiemelkedõ kavicsokon, kisebb betondudorokon ezzel nem lehet segíteni, a levésésükkel próbáljunk megszabadulni tõlük. A hullámpapír alátétek helyett azonban jobb, ha az eredeti alátétfóliából kiszabott, két-három rétegben egymásra helyezett foltokkal egyenlítjük ki a kisebb alapterületû mélyedéseket.
Sokan a szõnyegpadlót nem szedik fel, azt használják alátétfólia gyanánt. Ez sem követendõ példa, mert csak a tömör filc használható alátétként, a szõnyegpadló túl puha ehhez, különösen, ha még habalátétes is. Ezt mindenképpen és maradék nélkül fel kell szedni, helyébe a szokásos alátétfóliát kell leteríteni, ha az aljzat egyébként nem igényel aljzatkiegyenlítést. Ellenkezõ esetben a lerakott padló felülete nem lesz stabil, a terhelés hatására behajolhat, és a szélek mentén kipumpálhatja a port is. Az aljzatra tehát több figyelmet kell fordítani, mint azt sokan teszik.
A padló lerakásának is megvannak az apró fortélyai. Az elsõ néhány sor lerakása meghatározó jellegû, pontosabban, ha a kezdõsorok nem egyenesek és hézagmentesek, a következõ sorok felrakásakor ez a hiba végigvonul az egész padlón. Ezt jobb elkerülni. Az elsõ két sort alkotó elemeket ezért egy vastagabb, 30x50 mm-es, egyenes staflinak támasztva, teljesen hézagmentesen ragasszuk össze. A ragasztót a parkettapanel hornyába nyomva terítsük el, és nem árt, ha a csap felsõ részére is kenünk kevés ragasztót. Így biztosan szilárd és vízzáró lesz a kötés. A kitüremkedett ragasztót pedig enyhén nedves, majd száraz ronggyal azonnal töröljük le. Az elsõ sor darabjainak hornyába csatlakozó, félosztásnyival eltoltan felillesztett elemeket a verõfa segítségével hézagmentesen üssük a helyükre. Ha valamelyik elem esetleg hasas lenne, akkor ezt azonnal cseréljük ki hibátlanra, a kiemelt elem csapjáról pedig nedves ronggyal töröljük le a ragasztót, és rakjuk félre. Az összeragasztott darabokat két-három széles ragszalag darabbal biztosítsuk elmozdulás ellen. Amint az elsõ két sort egyenesre állítva összeragasztottuk, csúsztassuk a fal elé, és ha annak síkja túlságosan egyenetlen, akkor a kontúrját egy nagyobb lemezkoronggal rajzoljuk át a padlósáv kezdõélére. A felesleges részt lyukfûrésszel vágjuk le, majd illesszük a parkettasávot a fal mellé, attól 1 cm-re. A hosszanti kiékeléshez ebben az esetben 10x20 mm-es lécekbõl leszabott, 30 mm hosszú darabokat használjunk, az oldalsókhoz pedig éles késsel faragott ékeket üssünk szorosan a fal és a parkettasávok közé.
Amennyiben a fal csak enyhén hullámos, a parketta kezdõélét nem szükséges alakra vágnunk, de a kis hézagoló léceket a fal kidomborodó szakaszainál tegyük a padlóelemek kezdõéle elé. Ha a kezdõsorokat egyenesen és hézagmentesen ragasztottuk össze, minden esélyünk megvan arra, hogy az egész parkettát hézagmentesen tudjuk majd összeragasztani. Ennek persze az is feltétele, hogy az esetlegesen ívelt élû elemeket azonnal hibátlan parkettadarabokra cseréljük. Ha viszont sok ilyen elemet tartalmaznak a csomagok, akkor próbáljuk meg a verõfára mért erõteljes ütésekkel csökkenteni az illesztési hézagokat, és a ragasztó megszilárdulásáig összehúzó hevederekkel biztosítsuk elmozdulás ellen az ilyen elemeket. A már lerakott nagyobb parkettafelület ilyenkor hajlamos a felhajlásra, amit néhány vízzel teli vödörrel akadályozhatunk meg.
Azt a néhány vetemedett élû elemet, amelyeket az elõzõkben kiselejteztünk, olyan helyekre építsük be, ahol szem elõtt nincsenek, és a nedvesség hézagokba szivárgásától sem kell tartanunk. Az ilyen panelokat, pl. a sarkok menti beszabott darabokhoz egész jól használhatjuk, mert a rövidebb daraboknál nem keletkezik jelentõs hézag, és a maradéka még a következõ sorban is megfelelhet kezdõdarabként, feltéve, ha íveltsége miatt nem keletkezik számottevõ hézag a hibátlan darabokhoz történõ illesztésekor. Ezt azonban beragasztás elõtt feltétlenül ellenõrizzük.
Az utolsó sor beillesztése mindig kritikus. A hely többnyire elég szûk, és most nagyon oda kell figyelnünk, hogy az elemek beszabott éle kellõen kövesse a fal hullámosságát, különben nehéz lesz helyükre illesztenünk a csonka elemeket. A vezetõgörgõs átjelölés ugyan jelentõsen megkönnyíti a dolgunkat, ám hogy e kontúr valójában hová essen, azt egy elõvágás után határozhatjuk meg a legkönnyebben. Az elemeket elõbb fûrészeljük olyan szélességûre, hogy még éppen a helyükre illeszthetõk legyenek, majd ezt követõen jelöljük fel rájuk a fal kontúrját egy 20 mm átmérõjû fém-, vagy mûanyagkorong segítségével. A csonka elemeket egymás után ragasszuk a helyükre, majd a behúzóvassal szorítsuk a többi mellé, és a kiékelésüket is azonnal végezzük el, mégpedig elég sûrûn. Az oldalszélek mellé is verjünk két-két faéket, és legalább 3-4 óráig ne lépjünk a frissen lerakott padlóra.
Az ferdén, vagy hézagosan lerakott kezdõsorok, esetleg enyhén deformálódott darabok beépítése miatt adódó hézagok eleinte alig zavaróak, ám ahogy közéjük rakódik a por, egyre láthatóbbá válnak. Ez ellen legegyszerûbben a résekbe nyomott, majd nedves lehúzó gumilappal a résbe simított ragasztóval védekezhetünk. A ragasztó száradásakor elszíntelenedik, és opálos színe alig észrevehetõ, viszont meggátolja a por résekbe rakódását, elszínezõdését. A másik megoldás, ha a résekbe krémszerû javítópasztát nyomunk, majd lekerekített élû spatulyával elsimítva távolítjuk el a feleslegét. Az ilyen javítópaszták különféle színekben kaphatók a barkács áruházakban. A megfelelõ szín kiválasztásához azonban mintaként ajánlatos egy darab parkettahulladékot is magunkkal vinni, és a megfelelõ árnyalatot természetes fényben is ellenõrizzük.
A javítópaszták kimondottan a laminált felületek kisebbi sérüléseinek az eltüntetésére készültek. Ilyen hibáknál elõbb a sérülést teljes mélységében töltsük ki a javítóanyaggal, majd lekerekített élû spatulyával húzzuk le a feleslegét, a folt mellett pedig tiszta száraz textíliával töröljük le a parkettát. A javítópaszta viszonylag gyorsan köt, kopásállósága kiváló, és ha a színét jól választottuk meg, a kijavított felületi sérülések szinte láthatatlanok lesznek.
 

Szólj hozzá!

Címkék: parkettázás

Padlószőnyeg lerakása

2008.07.17. 11:29 FehérIstván

Padlószőnyeg lerakása

A meleg padlóburkolatok között a padlószőnyegek kedveltségét a szoba teljes felületén érvényesülő kellemes lágyságukkal érdemelték ki. E mellett elképesztően változatos járófelületük szín és minta világa, ami tág teret ad a különféle hangulatú lakóhelyiségek kialakításához. Régebben némelyek ugyan porallergiát okoztak, ám ezt újabban a szőnyegek portaszító kikészítése csökkenti, sőt, ma már az atkamentes padlószőnyegek sem ritkák.

A padlószőnyegek egyre testesebb teljes vastagsága, rusztikus, vagy ezzel ellentétesen, nagyon finom szálú fajtái minden igényt kielégítők. Aki tehát padlószőnyeget választ lakóhelyiségeibe, az a szoba hangulatához és a saját ízléséhez igazodó, faltól falig érő kényelmet és egyben a csendesebb légkört is megteremtheti magának. Ráadásul a kisebb helyiségek padlószőnyegezését akár magunk is elvégezhetjük.

Felmérés, szőnyegválasztás
Első dolgunk a padlószőnyeg mennyiségének meghatározása. Ezt a helyiség szélessége és a hossza alapján könnyű meghatározni, ám az esetleges fal beugrások mélységével, s további 5-5 cm biztonsági ráhagyással növeljük meg a méreteket. A nyírt felületű szőnyegfajtáknál a szálirányt is vegyük figyelembe, ez lehetőleg a beeső fénnyel azonos irányú legyen. Ezt többnyire a hátoldalon fellelhető nyíllal jelölik az egyes gyártók. Ettől azonban el is térhetünk. Az adott padlószőnyeg szélességét úgy válasszuk meg, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen. A padlószőnyegek általában 3, 4, 5 m szélességben vásárolhatók meg, az viszont, hogy a kiválasztott típus valójában milyen széles, kereskedői katalógusból, a cég honlapjáról, vagy a vásárlás helyén deríthetjük ki. Mint ahogyan azt is, hogy a kiválasztott szőnyegpadló milyen igénybevételre megfelelő, milyen a hátoldala, a színe, és a mintázata. Ezek ugyanis alapvetően fontosak a választáshoz. A maradék darabok csökkentett áron szerezhetők be. Kisebb darabok esetén ezt a lehetőséget is érdemes számításba venni, és a szakavatott eladók javaslataira is érdemes odafigyelni. Már ekkor gondoljunk arra is, hogy a szőnyeget szegéllyel célszerű ellátnunk. Ez ugyanis keretbe foglalja magát a padlóburkolatot, és korrektül lezárja a padló széleit is. Különböző szegélyek között választhatunk. A felül visszahajló peremű műanyag idomlécet a falra kell ragasztani. A szegély öntapadó sávval ellátott, és a pereme alá illesztve rögzíthető az adott szélességűre vágott padlócsík, amely alul közvetlenül a padlószőnyeg felületére fekszik fel. Választhatunk fazonos padlószegélyt is, amelyet idomos szegélyrögzítővel erősíthetünk a falra. A fazonos szegélyidomokhoz sarok- és toldóelemeket is használhatunk, amelyekkel még érdekesebbé tehetjük a padlószőnyeg szegélyét. A szőnyegpadló szegélyeként a laminált padló szegélyléceit is használhatjuk. Ejtsünk néhány szót az aljzatokról is. Ha az új padlószőnyeg a régi megkopott helyére kerül, fektetés előtt az aljzat felületét teljesen meg kell tisztítani a régi ragasztó maradékaitól, és ajánlott a felületére új tapadó réteget teríteni. Ha padlófűtésű a helyiség, akkor a fűtést a ragasztás ideje előtt 1 nappal le kell szabályozni, a szőnyeganyagot pedig a helyiségben tartva akklimatizáljuk.

A padlóburkolat beszabása
A megfelelő szélességű tekercsből levágott szőnyegdarabot előbb terítsük ki a szoba padlójára. Igazítsuk úgy a helyére, hogy a száliránya a bevilágítás irányával, vagy valamelyik oldalfallal párhuzamosan fusson. Célszerű valamelyik sarokba pontosan beillesztve ideiglenesen lerögzíteni, majd ettől átlósan a másik sarok felé haladva, jobb és bal oldalra hullámmentesen kisimítva terítsük le az anyagot. Ha a helyiségben van egy hosszú egyenes fal, akkor e fal aljához igazítva simítsuk el a szőnyeget, s szabjuk le a rá merőleges oldal szélét. Ha a falat beugrók, vagy kiszögelések törik meg, akkor ezek széléhez igazítva, esetleg bevágásokat ejtve, bő ráhagyásokkal igazítsuk el a szőnyeglap szélét. Ezt követően hozzáfoghatunk a szélek pontos beszabásához. Ha toldásra kényszerülnénk, vagy a burkolathoz már eleve két szőnyegdarab szükséges – ezt lehetőleg kerülni kell –, a toldás száliránya azonos legyen a mellette levő darabbal. Az illesztés vonalában kétoldalas ragasztószalaggal rögzítsük a széleket az aljzathoz. A pontos szélbeszabásoknak vannak bevált fogásai. Szerszámként acélvonalzó, vagy széles acél spatula és éles pengéjű szőnyegvágó-kés szükséges. A belső sarkoknál a ráhagyásokat erősen megnyomva préseljük a sarokba, majd a túlnyúló részt átlósan visszahajtva vágjuk át középen. Így már könnyen levághatjuk a padló és a fal találkozási vonalában a felesleges anyagszéleket. A kiugró falrész, vagy ajtótok alsó éle mentén acél simítólappal, vagy acélvonalzó éle mentén vághatjuk be pontosan a szőnyeg szélét a fal mellé. Régi fűtőtestek lába köré és azok közé is pontosan illesztve kell a padlószőnyeget beszabni. Ezt előbb egy hosszabb egyenes átvágással kezdjük el, majd a lábak helyeit oldalról vágjuk ki, mert innen könnyebb a szükséges nyílásokat kivágni. Csőáttöréseknél azok középvonalában megejtett vágások után a megfelelő átmérőjű lyukakat csőlyukasztóval, vagy a szőnyeg hátoldala felöl késsel körbevágva, alakítsuk ki. Ha már a beszabásokkal végeztünk, következhet a szőnyeg padlóra rögzítése.

Ragasztás
Kis alapterületű helyiségekben elégséges, ha csak a szélein rögzítjük a padlószőnyeget, ám ha a padló fokozott igénybevételnek van kitéve, pl. irodákban, görgős székek használata mellett, ajánlott teljes felületén leragasztani. Így elkerülhetjük a későbbi hullámosodást, a ráncosodást. Padlófűtés esetén a padlószőnyeget teljesen le kell ragasztani. Ha mégis a könnyebb, széleken való leragasztás mellett döntünk, akkor e célra legalább 5 cm széles, kétoldalas szőnyegragasztó szalagot használjunk. A nemkívánatos alakváltozásokat a szélek leragasztásán kívül átlósan elhelyezett ragasztószalagokkal csökkenthetjük. A ragasztószalagot előbb az egyik sarokból kiindulva, a szélek felhajtását követően simítsuk az aljzatra, majd a védőfólia eltávolítása után feszesen simítsuk rá a szőnyeg széleit. Az átlós helyzetű ragasztószalagokat még ezt megelőzően helyezzük el, és a szőnyeget feszesen rásimítva, fokozatosan haladjunk a szélek felé. A teljes felületén leragasztott szőnyegek rögzítéséhez a szőnyeg hátoldalának megfelelő diszperziós ragasztót használjuk, amit általában fogazott lappal kell az aljzatra kenni. A szőnyeget előtte félig hajtsuk vissza, majd a ragasztó szikkadása után simítsuk a helyére, és a másik részét is ehhez hasonlóan ragasszuk le. A beszabott részeken nagyon ügyeljünk a beigazításra. A jól megválasztott ragasztó előnye, hogy padlócsere alkalmával maradéktalanul és könnyen eltávolítható az aljzatról.

A padló szegélyezése
Ez nemcsak a falak mentén lényeges, mivel a különféle burkoltok találkozási vonalában, különféle lezáró profilokkal, átmeneteket képezhetünk az eltérő magasságú burkolatok között. Szegélyként az előzőkben már említett változatok helyett falon kívül vezetett elektromos vezetékek elrejtésére is alkalmas műanyag csatornát is választhatunk. Ezek sík homlokfelületére a szőnyegből leszabott csíkok ugyancsak felragaszthatók kétoldalas ragasztószalaggal. A szegélyek teszik kompletté a burkolatot, ezen nem érdemes spórolni.

Szólj hozzá!

Címkék: padlószőnyeg

Látványos falburkolatok

2008.07.17. 11:28 FehérIstván

Látványos falburkolatok

A belső terek tervezése során fontos, hogy a bútorok, belsőépítészeti elemek és az épületszerkezetek megjelenése összhangban legyen. Ehhez nyújtanak segítséget a műanyag struktúrlemezek, és a bútoriparban régóta használatos dekorlemezek.

A struktúrlemezek speciális, innovatív termékek, melyek magas minőségű dekoratív felületeikkel segítik a belsőépítészeti tervezést. Fő felhasználási területük a lakások bútorainak, építészeti elemeinek, üzletberendezések és kiállítási területek burkolása mechanikai szempontból nem igénybevett felületeken. Ezenkívül használható színházi és prezentációs kellékek díszítésére és dekorációs alapanyagként is.
A termék mintázatok és színek tekintetében igen nagy változatosságot mutat.
Az alaptermék decoline néven kerül forgalomba, több száz színben. Ez egy 1 mm vastag sík anyag, amelynek melegen való formázásával keletkeznek az ún. "structure line" lemezek. Ezeken térbeli alakzatok láthatók, pl.: rizsszem, hullámos felület, piramis vagy lencse alakú dombornyomás stb. Tovább gazdagítja a választékot a "punch line" program, amely a decoline lemezek perforálásával keletkezik. A keletkezett lyukak formája, elosztása szintén nagy változatosságot mutat. További választási lehetőség az ún. multistyle lemezek alkalmazása. Ezek a meghatározott méretben hossz-, és keresztirányban bevágott lemezek nagyon hajlékonyak.

A struktúrlemezek feldolgozásával és használatával kapcsolatos alábbi előírásokat mindenképpen be kell tartani, és már a tervezés során figyelembe kell venni:

A termék hőtágulása nagy, ezért min. 2mm hézagot kell hagyni a lemezek között. A réseket a már említett profilokkal lehet lezárni.
A struktúrlemezeket nem szabad közvetlen napsütésnek és sugárzó hőnek, valamint 65 C° feletti hőmérsékletnek kitenni.
A nedvszívó felületeknél célszerű SIBUKLE ragasztót használni. A nem nedvszívó felületekhez öntapadós lemezeket kell alkalmazni. Sík nedvszívó felületekhez is használhatunk öntapadós lemezeket. A ragasztáshoz tilos oldószeres ragasztót alkalmazni, mert károsítja a felületet. Az íves felületeknél gondoskodni kell mechanikai rögzítésről.

A szerelés során az alapfelületnek simának, por- és szennyeződés- valamint zsiradékmentesnek kell lenni. A nem nedvszívó felületeket alkohollal tisztítsuk le. Mindenféle megmunkálást, vágást a színoldal felől kell elvégezni. Az ideális megmunkálási hőmérséklet 15 és 30 C° között van, a lemezeket 24 órán keresztül sík állapotban klimatizálni kell a felhasználás helyszínén.
A lemezek felragasztásához közepes keménységű gumihengert kell használni, amellyel a levegőt ki kell szorítani a lemez alól. A védőfóliát csak a munkafolyamat befejeztével célszerű eltávolítani.
A laminát lemezeket (dekorlemezek) Magyarországon elsősorban az erősen igénybevett felületek (pl. konyhai munkalapok, ajtólapok) felületének borítására használják, de gazdag méret-, szín- és felületválasztékuk más belsőépítészeti elemek burkolásánál is jó lehetőséget biztosít a belsőépítészeti tervezéshez. Fő alkalmazási területük a konyhai munkalapok, irodai asztallapok, illetve ajtólapok és egyéb alkatrészek. Dekorációs anyagként belsőépítészeti elemek burkolására is használható.
A Forest Hungary Kft Által forgalmazott laminátok 0,9 mm vastagok, a táblaméretük 1300 x 3050 mm. Hő alkalmazása mellett kis sugárban az alapfa profiljának megfelelően hajlíthatók. Hidegen legalább 200 mm a hajlítási sugár.
A műgyantával átitatott, nagy fajsúlyú papírrétegekből álló laminátok a speciális gyártási technológiának köszönhetően igen kemény- és kopásálló felülettel bírnak. A lemezek feldolgozása (fűrészelés, marás, fúrás) lehetőleg magas vágósebességű keményfém-lapkás szerszámokkal történjen. Vágáskor a vágóélek először a színoldalt érjék. Különösen védőfólia nélküli feldolgozásánál fontos a pormentes környezet biztosítása. A lemezek színoldalát csiszolni tilos!
Sík felületű fa és fahelyettesítő anyagokra hőre keményedő műgyanta, illetve diszperziós ragasztókkal erősíthető fel a laminát lemez síkprésekben való préselésével. Síkgörbe felületekhez célszerű kontakt (oldószeres) ragasztót használni.
Fontos, hogy a lap és lemezféleségek burkolásánál a hátoldalra ún. kontralemezt kell ragasztani a lap görbülésének magakadályozására. A kontralemez és a laminát lemez vastagsága egyforma legyen. Számolni kell a lemezek kismértékű zsugorodásával illetve dagadásával a nedvességtartalom változásának hatására. Hogy az ebből eredő lapgörbüléseket elkerüljük, a lemezeket illetve az alapfát a ragasztás előtt legalább 48 óráig szobahőmérsékleten 45-55 % relatív páratartalom mellett tároljuk. Ragasztás előtt a lemeznek és az alapfának egyaránt por- és szennyeződésmentesnek kell lennie. A ragasztóanyagot egyenletes vastagságban hordjuk fel a felületre, és mindenütt azonos nyomást biztosítsunk a préslapok felületén.
A tisztításhoz a hagyományos kvarcmentes folyékony tisztítószerek használhatók.
 

Szólj hozzá!

Címkék: falburkolatok

Fürdőszoba felújítás

2008.07.17. 11:28 FehérIstván

Kád csere, igényekhez és adottsághoz választva

Az átlagos fürdőszoba méretei nem mondhatók túl tágasnak. Sőt, olykor éppen hogy elfér benne egy mosdó és egy fürdőkád. A régi avítt, néha már repedt mosdók könnyen kicserélhetők, a kopott, sérült kád cseréje azonban már fogósabb feladat, különös tekintettel a helyszűkére. Így nem könnyű a megfelelő típus kiválasztása, különösen akkor, ha ideális cserét szeretnénk megvalósítani.

Mindenekelőtt alaposan végig kell gondolni a lehetőségeinket és a vele járó munkákat. Az új kád anyaga, formája sem lényegtelen, ezt a helyi adottságok és a költségek együtt limitálhatják. A kád alapanyaga ugyanis döntően meghatározza a formát és bizonyos fokig a méretet is. Szűk terű fürdőszobákban alig lehet elhelyezni pl. sarok-, kör-, vagy különálló kádat. Az új kád méret kiválasztásánál és elhelyezésénél azt is vegyük figyelembe, hogy előtte legalább 70 cm-nyi szabad helyre van szükség.
Az acéllemezből készült fürdőkádak formavilága viszonylag egyszerű. Az ilyen kádakat 2,3-3 mm vastag lemezből, húzással készítik, majd a tartós zománcfestéket magas hőfokon a felületükre égetik, hogy ellenállóvá tegyék. A zománcréteg és az acél alapanyag miatt ezek a kádak a mechanikai hatásokkal szemben ellenállóak, és a tisztításuk is könnyű. Ám a zománcréteg rideg, emiatt könnyen sérül, és az ilyen hibák igényes kijavítása nem lehetséges.
A zománc felületi csillogása hosszú ideig megmarad, de csak akkor, ha a tisztításhoz nem használnak koptató, vagy maró hatású szereket. A lemezkádak mérete általában 70x120-200 cm, magasságuk 45 cm, beépített magasságuk pedig általában 56-60 cm. Többféle vastagságban készülnek, a nagy tömegben gyártottak általában vékonyabb anyagúak és sérülékenyebbek, mint a 3,5-4 mm vastag kádak. Ez utóbbiaknak tartósságát több évtizedig garantálják a gyártók.
A lemezkádak beállításához külön felszerelhető és szintbe állítható lábakra van szükség, ami megvásárolandó tartozék, beépítésük pedig kőműves és burkolómunkát igényel. Az esetleges javítások elvégzéséhez beépített kádaknál feltétlenül szükséges egy méretesebb csempeajtó, amely a le- és túlfolyórendszert könnyen hozzáférhetővé teszi. Beépítésüknél a gyártói előírások a mérvadók, a munkát pedig ajánlatos szakemberre bízni.
Az akril kádakat hihetetlenül gazdag forma- és méretválaszték, továbbá számos előnyös tulajdonság jellemzi. Alapanyaguk speciális akril lemez, amely kiválóan alakítható, és sok kádforma csak ebből az anyagból alakítható ki. A kádakat általában egy lapból melegen húzzák, ez adja a felületi kopóréteget. Nagyon fontos tényező a lap minősége, pontosabban az akril keménysége, de a réteg vastagsága sem lényegtelen. Ha túl puha az akril, akkor a mechanikai sérülésekkel szemben sem lesz kellően ellenálló, és a formatartásával is lehetnek gondok. Az akril lemez vastagsága általában 3,2-4 mm. A formára húzott akril kád alsó részére üvegszál erősítésű merevítő réteg kerül, ami 2-4 mm vastagságú, a fenekén pedig az erősítésként beépített 19 mm vastag faforgácslaphoz lehet rögzíteni a szintező lábakat.
Ezen kívül létezik ún. ABS-akril kádtechnológia is, amelynél az akril réteg csak néhány tized mm vastagságú, a többi ABS műanyag. Ezeknek hátránya, hogy a vékony akril réteg miatt alig javítható, míg a teljes anyagában akrilból készült kádaknál a mélyebb sérülések is könnyűszerrel kipolírozhatók.
Az akril kádak viszonylag kis tömegűek, beépítésük is könnyebb. A legtöbbjükhöz külön kádoldalak is vásárolhatók, amelyek formailag illenek az adott típusokhoz, és a beburkolásukat is jelentősen megkönnyítik. Az akril kádak a praktikus formák miatt lényegesen nagyobb komfortot biztosítanak fürdés közben, melegebb hatású maga az anyag is, továbbá ezek a kádak a víz hőmérsékletét is tovább tartják. Méretválasztékuk igen változatos, még az ún. egyenes kádak tekintetében is. Általában 120, 140, 150, 160, 170 cm hosszúak, szélességük pedig többnyire 70 cm, de nem ritkák a 180/80 cm- es méretűek sem. Beépítési magasságuk 50-60 cm, de ez függ a kád mélységétől és a kádlefolyó típusától, esetleg a hozzávaló kádoldalak magasságától.
Számos változat hidro- és levegőmasszázs rendszerekkel is kombinálható. Az alapanyag kiváló alakíthatósága miatt akár több fürdőzési funkció ideális helyigényét teljesítő kádformák is beszerezhetők. Természetesen ezek "emeltszintű" termékek, viszont nagyon praktikusak, és még kis alapterületű fürdőszobákba is elhelyezhetők. Érdemes vállalni a magasabb költségeiket, mert többet nyújtanak mint egy zuhanykabin, és még a hagyományos fürdést is lehetővé teszik.
 

Szólj hozzá!

Címkék: fürdőszoba

Padlóburkolás lépésről-lépésre

2008.07.17. 11:27 FehérIstván

Padlóburkolás lépésről-lépésre

A kerámialapokkal burkolt padló köztudottan könnyen tisztítható, és jól felrakva teljesen vízzáró réteget alkot. Kedvelt burkolata konyháknak, fürdő- és előszobáknak. Bár a kerámialapok hosszú életűek, mégsem tartanak örökké.

Ha felületük már erősen megkopott, szélük töredezett, a lapokat érdemes felszedni, majd helyükbe új, korszerűbb és főként szebb lapokból kialakítható burkolatot készítenünk. A régi padlóra is leragaszthatjuk, ám akkor számolnunk kell azzal a ténnyel, hogy a padló szintje kb. 10 mm-rel magasabb lesz. Amennyiben ez problémát okoz, a régi burkolatot mindenképpen fel kell szednünk. Ehhez kalapács és falvéső kell. Többnyire csak az első burkolólap kivésése okoz komolyabb problémát, a többit már a lapok alá feszített falvésővel könnyen eltávolíthatjuk. Az új burkolatot magunk is lerakhatjuk, ha a megfelelő anyagokat beszerezzük, és néhány alapszabályt betartunk. Segítségül most képsorunkon mutatjuk be a lapok lerakásának fázisait.
Először is számítsuk ki a helyiség alapterületét, és az ahhoz szükséges lapok mennyiségét. Négyzethálós papíron nem árt vázlatot is készítenünk, különösen akkor, ha nem négyzetes lapokat használunk. A fugaközök 3-5 mm-esek lehetnek, de a burkolólapokhoz igazodva határozzuk meg a szélességét. A szélesebb főként egyszínű, minta nélküli lapokból készült burkolatokon mutat jól. A mintás, kis méretű lapokból kialakított, vagy betétlapkás padlóknál keskeny fugát szokás kialakítani. Az aljzat mindig padlókiegyenlítő réteggel fedett, és sima legyen, még akkor is, ha a felszedett burkolat helyére rakjuk le az új padlólapokat.
Az első sort próbaként rakjuk ki az aljzatra. A széleken csak ritka esetben nem kell majd az egész lapokból többet-kevesebbet levágnunk, ezért a munkához nélkülözhetetlen egy jó csempevágó készülék. Ha a beszabott lapos szélek nem kerülnek takarásba, jól láthatók, az egész lapokból álló felületet középre tájoljuk, azaz a falak mentén azonos szélességűre szabott lapokkal fogjuk közre. Így több lapot kell majd méretre vágnunk, de egy jó csempevágóval ez könnyen megy, és az egészlapos padlófelület a helyiség közepére kerül. Ilyen megoldásra lakásokban csak ritkán van szükség, általában tehát nyugodtan kezdhetjük egész lappal a sorokat.
A szárazon elhelyezett lapok osztását egyenes élű lécre másoljuk át, ezzel megkönnyíthetjük a lapok felrakását. Az aljzatra fogazott lappal terítsük fel a már előzőleg vízzel bekevert padlólap ragasztót, de csak egy-két sornyi szélességben, és az aljzatra fektetett léccel határoljuk le a szélét. A lapokat egymásután, megfelelő hézagolókeresztekkel beállítva nyomjuk alaposan a ragasztóba. Ha esetleg rosszul helyeztük le a lapot, akkor kőműveskanállal, vagy spatulával nyúljunk alá, és emeljük fel. A ragasztóréteget újból húzzuk egyenletes vastagságúra, a lapról is húzzuk le a rátapadt ragasztóanyagot, és ezután már gondosabban tegyük a helyére. A kisebb méretű, díszes saroklapokat csak a második sor helyére illesztése után nyomjuk a lapok közötti helyükre, mégpedig ügyelve az azonos fugaszélességekre.
A lapokat egyenes léc élével ellenőrizzük, a kiállókat óvatosan ököllel megütögetve süllyesszük le. A sor végén, az utolsó lap és a fal közötti távolságot mérjük le, de a fugaközzel csökkentsük a méretet. A lapokra jelöljük át ezt a távolságot, majd csempevágóval daraboljuk le a beszabott lapokat, amelyeket ezt követően már a helyükre ragaszthatunk. A vágási szélek mindig a fal felé essenek!
Az ajtótokoknál két beszabási mód között választhatunk. Egyszerűbb, ha a tokdeszka aljából annyit kifűrészelünk, amennyi a lap alácsúsztatásához szükséges, de ha ez akadályokba ütközne, pl. túl mélyen kellene befűrészelni, akkor célszerűbb, ha a lap szélét szabjuk a tokhoz igazodóra. A lapot másoljuk át egy kartonra, és azt bevágva határozzuk meg a kivágandó részt. Ezt a kontúrt másoljuk át filctollal egy kerámialapra, majd csempetörő-fogóval apránként tördeljük ki a felesleges részt. E célra egy jól megélezett nagyobb harapófogó is megfelel, csak kis fogásokat kell venni a kerámiaanyag tördelésekor.
Miután minden lapot a helyére illesztettünk, várjunk 5-8 órát türelemmel, és ezt követően már a burkolólapok közötti hézagokba simíthatjuk a megfelelő színű fugatömítő anyagot. Ezt gumilapos simítóval a legkönnyebb a kerámialapok közötti mélyedésekbe nyomni. A besimított anyag feleslegét még frissiben vizes szivaccsal töröljük le, a feltöltött fugák felületét pedig nedvesítés közben simítsuk el, mert így majd kevésbé tapadnak meg felületükön a különféle szennyező anyagok. A fal és a padló közötti hézagokat színes sziloplaszttal kitöltve tömítsük el, a tömítőanyag felületét pedig nedves ujjunk hegyével, vagy lekerekített sarkú simítólappal húzzuk simára. Végül, ha nincs küszöb az ajtó alatt, akkor a két burkolat közötti dilatációs hézagot és a két padló közötti esetleges szintkülönbséget fém záróidom felcsavarozásával hidaljuk át. A csavarokat műanyag tiplikbe kell behajtanunk, helyüket pedig a fémidomról jelöljük át a padlóra. A kész burkolaton azonban csak 24 óra múlva lehet járni, és az időlegesen kitelepített berendezést is csak ezt követően állítsuk a helyére.
 

(forrás: ezermester.hu)

Szólj hozzá!

Címkék: burkolás

Színválasztáshoz

2008.07.17. 11:27 FehérIstván

Néhány segítő program a gyártóktól, hogy könnyebb legyen a színválasztás

Tikkurila: Tikkurila

 

 

 

 

 

Dulux: Dulux

 

 

 

 

Supralux: Supralux

 

 

 

 

 

Revco: Revco

 

 

 

 

 

Dulux szobaszínajánló:

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: színválasztás

süti beállítások módosítása